Zaklatta az ápolót a migráns, mert nem az iszlám szerint öltözködött

Mohammed Amin, zaklatás, ápolónő
Vágólapra másolva!
Egy 37 éves muszlim migráns hátterű férfi London egyik közkórházában azért kezdett el zaklatni egy női alkalmazottat, mert a nővér nem az iszlám szabályai szerint volt felöltözve. Ezt követően megfenyegette a nő védelmére siető keresztény orvost. 
Vágólapra másolva!

A rendőrség közleménye szerint a Mohammed Amin névre hallgató migráns a londoni Szent András Egészségügyi Központban adott át egy kézzel írt cetlit az egyik ott dolgozó, általa iszlám vallásúnak tartott ápolónőnek - írja a 888.hu.

Mohammed Amin Forrás: Metropolitan Police

Az üzenet lényege az volt, hogy

a nő jobban tenné, ha a Korán által előírt viseletet hordaná.

Ezután heves szóváltás alakult ki a két fél között, a férfi többször is megfenyegette a nővért, akit az intézmény egyik orvosa védett meg.

A muszlim migráns azonban őt sem kímélte, feltételezett keresztény hite miatt becsmérelte, valamint megfenyegette, hogy baja esik, ha hívja a rendőrséget.

A londoni rendőrség közleménye arra nem tér ki, hogy végül hogyan sikerült elkapni az őrjöngő migránst, a büntetésről azonban szót ejtenek: