Több tucat migráns szállt meg egy hajót Calais-ban

migration social Horizontal
A migrant camp is evacuated by police forces on February 21, 2019 in Calais. (Photo by Philippe HUGUEN / AFP)
Vágólapra másolva!
A Nagy-Britanniába jutás reményében körülbelül száz migráns tört be a calais-i kikötőbe, ahol ötvennek sikerült is feljutnia egy kompra.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 100 migráns tört be az észak-franciaországi Calais kikötőjébe, közülük ötvennek sikerült is felszállnia egy hajóra, ami épp a La Manche-on keresztül érkezett meg Angliából.

Vasárnap reggelig 46-ot sikerült lekapcsolniuk a hatóságoknak, ám a maradék négyet még próbálják győzködni, hogy jöjjenek le. A problémát az okozza, hogy a hajókémény környékére másztak,

a tűzoltóknak ugyan sikerült is közel kerülniük hozzájuk, de nem tudták megfűzni a migránsokat, hogy a menedékkérelmek beadásának más, törvényileg elismert módjai is vannak.

A műveletet az erős szél és az esőzések is nehezítik.

Az önkényesen betörő bevándorlóknak az éjszaka folyamán, dagály idején sikerült felmászniuk a dán felségjelzésű kompra egy karbantartási létrát használva. Két migráns a vízbe esett, őket gyorsan kimentették a hatóságok. A hajó egyébkén autókat is szállított, így át kellett vizsgálni mindegyiket külön-külön, hogy nincs-e rajta betolakodó, majd persze az egész kompot az utolsó kis zugig. Az eddig elfogott illegális bevándorlókat elvitték a calais-i rendőrségre.