Újra dalra fakadt a thaiföldi miniszterelnök

CSAN-OCSA, Prajuth egyenruha Foglalkozás katonai vezető Közéleti személyiség foglalkozása miniszterelnök ÖLTÖZÉK politikus SZEMÉLY TÁRGY
Bangkok, 2014. augusztus 25. A thaiföldi kormány által közreadott képen Prajuth Csan-ocsa tábornok, a thaiföldi hadsereg főparancsnoka beszél miniszterelnöki kinevezése után Bangkokban 2014. augusztus 25-én. A májusban puccsot végrehajtott katonai junta vezetőjét a hadsereg tagjaiból ideiglenes törvényhozás 2014. augusztus 21-én választotta meg miniszterelnöknek. (MTI/EPA/Kormányszóvivői iroda)
Vágólapra másolva!
Prajuth Csan-ocsa miniszterelnöknek ez már a nyolcadik választásokra buzdító dala. 
Vágólapra másolva!

Az Új nap című szerzeményben a nyugalmazott tábornok arról énekel, hogy régóta egy új napról álmodik, egy fontos napról Thaiföld történetében, amellyel az ország nagyot lép a demokrácia irányába.
"Egy új nap közeleg, hogy a múlt hibáit helyrehozzuk, hogy összefogjunk azok ellen, akik ártani akarnak Thaiföldnek" - önti dalba választási üzenetét Prajuth Csan-ocsa.

Ez már a 64 éves volt tábornok nyolcadik dala, amióta vezetésével a katonaság 2014-ben átvette az ország irányítását. Korábbi

dalai többnyire a hazafiasságról és a türelem fontosságáról szóltak,

de a nóták egyre veszítettek népszerűségükből, ahogy a thaiföldiek türelme fogyni kezdett.
Prajut Csan-ocsa maga is indul kormányfőjelöltként a választáson. Első kampánybeszédét várhatóan a hét végén tartja majd.

Prajuth Csan-ocsa tábornok, a thaiföldi hadsereg főparancsnoka beszél miniszterelnöki kinevezése után Bangkokban 2014-ben Forrás: MTI/EPA/Kormányszóvivői iroda/-------------------

A junta, miután belpolitikai káosz és tömegtüntetések közepette átvette a hatalmat, azt ígérte, hogy egy évig lesz hatalmon, és választásokat tartanak. Azóta

a választások megtartását legalább ötször elhalasztották arra hivatkozva, hogy több idő kell a reformok végrehajtására,

illetve a király halálát követően a zökkenőmentes utódlás lebonyolításához.

Elemzők szerint a március 24-i választások aligha lesznek demokratikusak, mert a választási szabályok a juntának kedveznek. A miniszterelnök személyéről például a katonai vezetés által kinevezett szenátus szavaz majd.