Újabb miniszter távozott Justin Trudeau kormányából

Vágólapra másolva!
Újabb miniszter távozott hétfőn Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kormányából; Jane Philpott költségvetési miniszter azzal indokolta távozását, hogy megrendült a bizalma a kormányban.
Vágólapra másolva!

Philpott nem értett egyet azzal, ahogyan a kormány reagált arra a gyanúsításra, amely szerint a kormányzat részéről tavaly nyomást gyakoroltak Jody Wilson-Raybould korábbi igazságügyi miniszterre, hogy az SNC Lavalin Group nevű építőipari nagyvállalat ügyében ne induljon vizsgálat korrupció miatt.

és ahogy a felvetődött problémákra reagált. Ezért arra az elhatározásra jutottam, hogy távoznom kell a kabinetből – indokolta lemondását Philpott. Trudeau elfogadta a miniszter lemondását.

Napsugaras kormányzást ígért

Philpott közeli barátja Wilson-Raybouldnak, aki február 12-én jelentette be lemondását, miután januárban meglepetésre lefokozták a kormányban. A múlt héten a volt igazságügyi miniszter úgy nyilatkozott, hogy

A liberális Justin Trudeau 2015-ös hatalomra kerülésekor "napsugaras" kormányzást ígért, a politikusok jobb elszámoltathatóságára tett ígéretet, valamint kimondott célja volt, hogy kormányában több nő kapjon helyet, mint a korábbi, konzervatív kabinetben.