Egy férfi saját lányával együtt gyilkolta meg a feleségét

Vágólapra másolva!
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy az 52 éves Keith Smith és a 28 éves lánya, Valeria Smith ellen vádat emeltek hétfőn. A gyanú szerint ők ölték meg a férfi felségét. A gyilkosságot egészen mostanáig egy koldusra fogták. 
Vágólapra másolva!

Amikor december 1-én bejelentették Jacquelyn Smith halálát, eleinte a rendőrség is azt mondta, hogy a nő leengedte a kocsijának az ablakát, és 10 dollárt adott egy fiatal nőnek, aki egy bepólyált csecsemőt és egy kartonpapírt tartott a kezében, ezzel a felirattal:

"Kérem, segítsen etetni a kisbabámat."

A nő férje azt mondta, hogy egy másik kéregető is az autóhoz lépett, benyúlt a leengedett ablakon keresztül, és megragadta felesége pénztárcáját. Azután állítólag megszúrta Jacquelyn Smitht, és elfutott a gyereket tartó nővel - írja a Fox News.

Miután meghalt a felesége, Keith Smith számos interjút adott a médiának, és lobbizni kezdett, hogy tiltsák be Baltimore-ban az útkereszteződéseknél való kéregetést. Az erről szóló törvényt a feleségéről neveztette volna el.

Most vasárnap egy sajtótájékoztatón azonban már arról beszélt a rendőrség, hogy a férfi történetéből semmi sem igaz.

A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, hogy a férfi és lánya ellen gyilkosság miatt indult eljárás. Apát és lányát Texasban, a Mexikói határ közelében tartóztatták le, ahol arra készültek, hogy elhagyják az országot. Most bizonyítékokat keresnek és tanúkat hallgatnak ki.