Több szélsőségest megöltek tűzharcban az egyiptomi hatóságok

Vágólapra másolva!
Az egyiptomi biztonsági erők tűzharcban megöltek Kairóban hét férfit, aki a betiltott Muszlim Testvériség iszlamista szervezethez köthető egyik alcsoport tagjai voltak - idézi az állami tévé csütörtökön a belügyminisztérium közleményét.
Vágólapra másolva!

Három emberrel a főváros egyik főútján végeztek, további négyet pedig Kairó külvárosában található rejtekhelyükön öltek meg tűzharcban kedd reggel.

A közlemény szerint

a rendőrség fegyvereket és lőszereket is lefoglalt,

illetve az akció során egy rendőr megsebesült. Hatósági értesülések szerint a szélsőségesek a Haszm nevű tömörülésnek voltak a tagjai, ami a Muszlim Testvériség ifjúsági tagozatából nőtt ki, és az Abdel-Fattáh esz-Szíszi elnök elleni, erőszakkal feloszlatott 2013-as ülősztrájkok idején lépett színre.
A szervezet egyelőre nem reagált a hírre.

Egyiptomban 2017 április óta szükségállapot van érvényben,

az ország biztonsági erői pedig évek óta harcot folytatnak a szélsőségesek ellen.

Az iszlamisták különösen a Sínai-félsziget északi részén követtek el terrorcselekményeket az utóbbi években.

A Muszlim Testvériség és több alcsoportja 2013-ban kapott új erőre, miután az ország első demokratikusan megválasztott elnökét, a Muszlim Testvériség által indított Mohamed Murszit a hadsereg eltávolította a hatalomból. Utódja, Abdel-Fattáh esz-Szíszi, a fegyveres erők főparancsnoka betiltotta az iszlamista szervezetet, hatalomra kerülése óta pedig több nagy letartóztatási hullám söpört végig Egyiptomon. A megtorló intézkedések az iszlamisták mellett más ellenzéki csoportokat és aktivistákat is érintettek.