Újabb halálos késelés Londonban, ismét huszonéves az áldozat

Vágólapra másolva!
Folytatódik a krízis Londonban a késeléseket illetően, tegnap délután már 19. alkalommal szúrtak halálra egy fiatalembert Kelet-Londonban, bár valószínűleg ez egy igen alábecsült szám. A londoni rendőrfőnök szerint nemzeti vészhelyzet alakult ki a rengeteg gyilkosság miatt, a szervezet már jelezte a brit kormánynak, hogy milyen extra erőforrásokra van szükségük a késeléshullám kezeléséhez. 
Vágólapra másolva!

London legutóbbi késeléses áldozata a nyílt utcán esett össze és vérzett el a szemtanúk szerint, az otthonából menekült ki cipő nélkül.

A húszas éveiben járó fiatalembert hat készúrással ölték meg, az egyik a nyakát érte.

A gyilkossággal kapcsolatban még senkit sem tartóztattak le. London pakisztáni polgármestere Twitter-üzenetében fejezte ki együttérzését az áldozat családjának, ami nem tűnik túl hitelesnek, tekintve, hogy a polgármester és a kormány egymásra mutogat a krízishelyzet miatt ahelyett, hogy minél előbb cselekednének.

Múlt héten pénteken egy 17 éves lányt öltek meg egy játszótéren, szintén Kelet-Londonban, miközben zenét hallgatott a barátaival.

A londoni rendőrkapitány szerint a késeléses gyilkosságok mennyisége nemzeti vészhelyzetet idézett elő.

A brit belügyminiszter is ígéretet tett arra, hogy nem bújik el a problémák elől, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a helyzet rendeződjön - olvasható az EveningStandard oldalán.

Egy héten belül öt embert öltek meg a londoni metropoliszban, feltűnő, hogy rengeteg közöttük a fiatal.

Sadiq Khan londoni polgármester szerint a kormány évek óta figyelmen kívül hagyja a rendőrség nagyobb finanszírozási igényét. Theresa May azt ígérte, hogy a napokban össze fogja hívni az érintetteket annak érdekében, hogy miként tudnák kezelni a helyzetet. Felháborodott szülök szerint a börtönbüntetési tételeket is növelni kellene.

Ahogy arról korábban már az Origo is többször beszámolt, az elmúlt években rendszeresek lettek az utcai késes és egyéb támadások a brit nagyvárosokban, elsősorban a fővárosban, a politikusok azonban egyelőre csak a szavak szintjén foglalkoznak a helyzettel.