Nem tetszik a románoknak a székely szimbólumok használata Marosvásárhelyen

magyar-székely zászló
Gyimesbükk, 2018. május 20. Magyar és székely zászlók a kontumáci Nagyboldogasszony-kápolnánál a székelyföldi Gyimesbükkön, ahol misét tartottak pünkösdvasárnap, 2018 május 20-án. A zarándokok előző nap a csíksomlyói búcsúban, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepén vettek részt. MTI Fotó: Mohai Balázs
Vágólapra másolva!
Kisebbségellenes indulatokat váltott ki Marosvásárhelyen, hogy a székely vértanúk emlékműve körüli tér rendezése során a székely szimbólumokat is használták. 
Vágólapra másolva!

Több nacionalista szellemiségű román nyelvű helyi portál „figyelmeztetett" arra, hogy a vértanúk obeliszkje köré a székely zászlón is szereplő nyolcszögű nap alakban raknak le térköveket, az emlékműtől pár méterre lévő csorgón pedig a székely nap és hold közé illesztve jelent meg a „Székely vértanúk kútja" román és magyar nyelvű felirat egy fémtáblán.

A román nemzetiségű Sergiu Papuc alpolgármester a Zi-de-zi.ro helyi portálnak elmondta: a munkálatokat a polgármesteri hivatal rendelte meg. Hozzátette: ellenőrzik, hogy a térrendezés kivitelezője a tervnek megfelelően járt-e el.

Nem akarom a November 7 negyedet úgynevezett Székelyfölddé alakítsuk. Ha nem tartották be a térrendezési tervet, eltüntetjük a szimbólumokat. Nem érthetünk egyet effélével. Ezek a lépések fölöslegesen borzolják a kedélyeket Marosvásárhelyen

Az Agendademures.ro helyi portál arról számolt be, hogy Sergiu Papuc alpolgármester nyilatkozata után Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója tartott helyszíni szemlét,

levetette a székely mártírok kútjára kitett kétnyelvű feliratot, és közölte, hogy hamarosan átrajzolják az emlékmű körüli térkövekkel borított területet.

A székely mártírok emlékművénél vasárnapra, a vértanúk napjára megemlékezést és felvonulást hirdetett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), s

a megmozdulásnak a székely szabadság napja címet adta.

Jövő hét csütörtökén a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tartja itt a nemzeti ünnep alkalmából a központi rendezvényét,

amelyre Szijjártó Péter külügyminisztert is várják.

Izsák Balázs SZNT-elnök közleményben nyilvánította ki, hogy jogsértőnek és provokatívnak tartja a székely jelképek eltávolítását.

Úgy vélte, az efféle intézkedések méltatlanok az EU-elnökségét betöltő Romániához, és ellentétesek a Magyarország és Románia közötti jó kapcsolatok építésével.

- fogalmazott közleményében Izsák Balázs.

Az SZNT elnöke arra kérte a marosvásárhelyi magyarokat, hogy

a székely jelképek és a kétnyelvű feliratok védelmére is gondolva vegyenek részt a vasárnapi megemlékezésen és tiltakozáson.

Hasonló tartalmú közleményt adott ki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) marosvásárhelyi szervezete is. Vass Levente, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke az MTI-hez eljuttatott üzenetében azt kérte a marosvásárhelyi magyaroktól, hogy