Az olasz néppárt a Fidesz mellett

Helmut Kohl gyászszertartás, Orbán Viktor
Strasbourg, 2017. július 1. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke (j) fogadja Orbán Viktor kormányfőt Helmut Kohl néhai német kancellár búcsúztatásán az Európai Parlament strasbourgi épületében 2017. július 1-jén. Jobbra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament (EP) elnöke, Antonio Tajani nem vesz részt a pártcsaládjának, az Európai Néppártnak (EPP) a Fidesszel kapcsolatos vitájában, ugyanakkor ő személyesen nem támogatja a nagyobbik magyar kormánypárt tagságának a felfüggesztését, vagy esetleges megvonását. Tajani pártjának, a Forza Italiának az elnöke, Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök pedig közölte, hogy határozottan kiáll Orbán Viktor mellett.
Vágólapra másolva!

Antonio Tajani nyilatkozott a baloldali német Funke médiacsoportnak, amit az osztrák balliberális napilap, a Der Standard szemlézett.

A nyilatkozat témája a Fidesz néppárti tagsága volt.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Antonio Tajani, az Európai Parlament elnöke fogadja Orbán Viktor kormányfőt Helmut Kohl néhai német kancellár búcsúztatásán az Európai Parlament strasbourgi épületében 2017. július 1-jén. Jobbra Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság „isiászban szenvedő" elnöke Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Az Európai Parlament elnöke kifejtette, hogy véleménye alapján

Tajani közölte, hogy a vitában ő semleges kíván maradni, ugyanakkor megjegyezte, csak tizenkét politikai tömörülés akarja kizáratni a Fideszt a konzervatív-centrista pártcsaládból, és az ő pártja, az olasz Forza Italia nem tartozik közéjük.

Magyarán az EP-elnöke sem akarja kizárni a nagyobbik magyar kormánypártot az EPP-ből.

Silvio Berlusconi, Olaszország korábbi kormányfője, a Forza Italia jelenlegi elnöke még pénteken, a közösségi oldalán egyértelműsítette álláspontját a témában, nevezetesen:

Orbán Viktort támogatja az Európai Néppárt liberális szárnya és a Fidesz közötti vitában.

Berlusconi nagy politikai hibának tartaná, ha a nagyobbik magyar kormánypártot kizárnák a magát konzervatívnak tartó pártcsaládból.

Személyesen közvetítek az EPP vezetői és a magyar kormányfő között a pozitív megoldás érdekében

– írta a volt olasz miniszterelnök, majd leszögezte, hogy a Forza Italia nemmel fog szavazni a Fidesz kizárására.

– hívta fel a figyelmet bejegyzése végén Silvio Berlusconi.