Életfogytiglanra ítéltek egy nőt, aki a metró elé lökött egy fiatalt

Magdalena Şerban, Magdalena Serban
Vágólapra másolva!
Jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek Romániában egy nőt, aki 2017 decemberében a metró elé lökött egy fiatal hölgyet, aki életét vesztette. Az elítélt röviddel azelőtt egy másik hölgyet is megpróbált a metró elé lökni, sikertelenül. Mindezt térfigyelő kamerák rögzítették, a tettest gyorsan sikerült őrizetbe venni, aki azóta előzetes letartóztatásban volt.
Vágólapra másolva!

Tavaly októberben a bukaresti törvényszék első fokon életfogytiglan börtönbüntetésre ítélte a nőt, a bukaresti ítélőtábla most helyben hagyta az első fokú ítéletet. A minősített emberölés miatt elítélt 37 éves nőnek összesen 60 ezer euró kártérítést kell fizetnie áldozatainak, illetve családjaiknak.

Magdalena Şerban, Magdalena Serban Forrás: Twitter/Stirile ProTV

Az elítélt nem tagadta tettét, ügyvédei megpróbálták bebizonyítani, hogy az elkövetés pillanatában nem volt beszámítható állapotban, de a bíróság elutasította ezt az érvelést.

A bíróság megállapította, hogy nő pontosan kitervelte tettét.

Első áldozatát is megpróbálta a szerelvény elé taszítani, de az ellenállt és megmenekült. Második áldozata már nem volt ennyire szerencsés.

A gyilkos nő annyira elszánt volt, hogy miután belökte az éppen a megállóba érkező metró elé áldozatát, még vissza is rúgta őt a sínekre, hogy ne tudjon visszamászni a peronra.

Romániában ritkának számít az életfogytiglani börtönbüntetés.