900 éves székesegyházat rongáltak meg a párizsi migránsgettóban

Basilica of Saint-Denis, Saint-Denis-székesegyház
The nave and choir of the Saint-Denis basilica is pictured on April 6, 2018 in Saint-Denis, near Paris. (Photo by Ludovic MARIN / AFP)
Vágólapra másolva!
Komolyan megrongálták a közel 900 éves párizsi Saint-Denis-székesegyházat a francia főváros legveszélyesebb migránsgettójában, ahol több százezer muszlim illegális bevándorló él.
Vágólapra másolva!

A ma már Párizs egyik északi külvárosi területének számító Saint-Denis gótikus székesegyházát 1135-ben kezdték el építeni Szent Dénes sírja fölé, azóta pedig nem kevesebb, mint 38 francia uralkodót temettek el ott. A múlt héten ugyanakkor vandálok

betörték a 19. századi ólomüveg ablakokat, de a kétszáz éves orgonát sem kímélték.

A muszlim migránsok által masszívan benépesített Saint-Denis örökségvédelmi hivatalának vezetője szerint a történelmi jelentőségű hangszerben a károk nagyon is jelentősek, egyéb alkatrészek mellett az orgonamotort is tönkretették.

A nyomok arra utalnak, hogy valakik elrejtőztek az orgonában, és belülről törték ki magukat.

A Saint-Denis-székesegyház Forrás: AFP/Ludovic Marin

Egy tavalyi jelentés szerint akár 400 ezer muszlim illegális bevándorló is élhet a városrészben, a rendőrség pedig alapvetően no-go zónaként kezeli Saint-Denis-t, ahová csak négyesével, felfegyverkezve mennek be.

Szinte napra pontosan egy éve pedig 80 illegális bevándorló és radikális baloldali aktivista foglalta el a Saint-Denis-székesegyházat, hogy tiltakozzanak az illegális migráció elleni fellépésekkel szemben. A hatóságok egy erőszakos migránst tartóztattak le, aki önszántából nem volt hajlandó elhagyni a templomot.

Forrás: AFP/Hemis.fr/Lourdel Lionel

Idén januárban pedig három nap alatt a második migránstábort számolták fel a városrészben. A francia hatóságok több száz migránst, főleg észak-afrikai illegális bevándorlókat szállítottak el átmeneti befogadóhelyekre. A francia kormány a következő hetekben felgyorsítja a hasonló kisebb táborhelyek felszámolását, miután a France terre d'asile (FTDA) nevű szervezet összesítése szerint január elején 2230 ezer afgán, szudáni, eritreai és szomáliai migráns élt sátortáborokban a párizsi utcákon.