A Champs-Élysées-n, a szétvert és kirabolt Paris Saint-Germain üzletében fosztogatott az egyik rohamrendőr - videó

Vágólapra másolva!
Minden túlzás nélkül példátlan jelenetek játszódtak le szombaton Párizsban, a Champs-Élysées-n. Miután a sárgamellényesek és a közéjük keveredő szélsőbaloldali anarchisták és feketeruhás bűnözők szétverték, kirabolták és felgyújtották a leghíresebb párizsi luxuséttermet, több üzletet kifosztottak, gyújtogattak, szétverték és kirabolták a Paris Saint-Germain fociklub mintaboltját is. Éppen a rablást filmezte egy újságíró, amikor észrevette, hogy a feldúlt üzletből kijön egy kommandós, kezében két, frissen lopott PSG-mezzel. Azaz, a rend fenntartására esküdött rendőr fosztogatott. Lefilmezte, de a kommandós egyik társának ez nem tetszett, és gumibottal összeverte az újságírót.
Vágólapra másolva!

A felvételen hallatszik az összevert újságíró kiáltása is, és az, hogy követeli, adja meg a gumibottal verekedő rendőr az azonosító számát. Vagyis, feltehetően anélkül volt kint az utcán. Természetesen nem adta meg.

A rendőrszakszervezet természetesen mindent tagad. Szerintük azért vette magához és tette el a két PSG-mezt a rohamrendőr, mert azt korábban valaki ellopta az üzletből, és mint bizonyíték helyezte biztonságba. Gondosan összehajtogatva, a saját hátizsákjába. (Egyébként, egy drágább PSG-mez 120-150 euróba kerül.)

A szombati példátlan pusztítás sajátos tanulsága, hogy a rendőrség egyszerre kegyetlen, hiperagresszív, és egyszerre képtelen fenntartani a rendet. Azaz, a teljes alkalmatlanságot bizonyította ismét a francia rendőrség. Kérdés, hogy az előző sárgamellényes tüntetés napján egy párizsi éjszakai luxuslokálban (a szeretőjével, esetleg egy prostituálttal) részegen mulató, szocialista belügyminiszter, Christophe Castaner megtarthatja-e az állását. Botrányos életvitele és a rendőrség összeomlása azt valószínűsítené, hogy nem, viszont Macron elnök legközelebbi munkatársáról van szó.

A videó a döbbenetes esetről itt tekinthető meg: