Közel 1 millió eurójába kerül a finn államnak egy szomáliai migráns

2019.03.20. 15:35

Egy, a konzervatív Finnek Pártjához köthető elemzőközpont (Suomen Perusta) becslése szerint egy szomáliai migráns élete folyamán majdnem egymillió eurójába kerül a finn államnak, vagyis az adófizetőknek. A finn befogadási arányt tekintve éves szinten ez több milliárd eurót jelenthet. A kutatás azokat az iraki és szomáliai bevándorlókat vetette vizsgálat alá, akik a migrációs válság csúcsán, 2015-ben érkeztek az országba. 

A finn elemzőközpont kormányzati statisztikákra hivatkozva olyan számításokat tett közzé, mely szerint azok az iraki bevándorlók, akik 20 és 24 éves koruk között érkeznek Finnországba, várhatóan 690 ezer euró körüli összegbe fognak kerülni a finn államnak. A hasonló korú szomáliai migránsokra vonatkozó szám ennél jóval nagyobb, 951 ezer euró. Amennyiben a gyerekekkel kapcsolatos kiadásokat is hozzáveszik, akkor a költségek felmennek 844 ezer, illetve 1 millió 343 ezer euróra - olvasható a Sputniknews.com oldalán. A teljes életciklust nézve a bevándorlókra fordított költségek az állami költségvetés 4-6 százalékát teszik ki. 

Az elemzés a másodgenerációs bevándorlókkal kapcsolatban (akik már Finnországban nőttek fel) megállapítja, hogy 6-8-szor több jövedelemtámogatásban részesülnek őshonos finn társaiknál. Továbbá, a 22 éves iraki és szomáliai bevándorlók 49, illetve 50 százaléka jövedelemtámogatásban részesült, szemben a finnek 11 százalékával. 

Migránsok egy befogadóközpont előtt a finnországi Tornio városában még 2015 szeptemberébenForrás: AFP/Str / Lehtikuva/Panu Pohjola

A szerzők hozzátették, hogy tanulmányukban nem vizsgáltak minden költségvetést érintő hatást, abban az esetben még negatívabb eredmények jöttek volna ki. Olyan dolgokról van szó, mint alacsonyabb hozzájárulás az öregségi nyugdíjhoz, közvetlen integrációs költségek, vagy a magasabb egészségügyi költségek olyan tényezők miatt, mint a fordítási igények.

Az elemzés következtetése az, hogy a finn államháztartás szempontjából nem kellene több iraki vagy szomáliai migránst befogadni az országba.Ugyanez a következtetés érvényes arra, hogy ha az eredményeket másképpen bontják le: életkor, az oktatás évei, a migránsok Finnországba érkezésének kora vagy foglalkoztatási státuszuk.

A Finn Bevándorlási Hivatal szerint tavaly 5000 iraki és 3000 szomáliai kapott menekültstátuszt.

Természetesen a bevándorláspárti és szélsőliberális narratíva megpróbálja kimagyarázni a tényeket, és abba az irányba terelni a közbeszédet, mely szerint majd a migránsok fogják megoldani a finn demográfiai problémákat, ugyanis a finneknek is az elmúlt 150 év legalacsonyabb születési rátájával kell szembenézniük. 

Mondják ezt annak ellenére, hogy az északi államban sem működnek az integrációs programok, egyre több a  - fiatal lányokat, gyerekeket is érintő  - szexuális erőszak, zaklatás, valamint a bűnözés a bevándorlók körében, és sok nyugat-európai országhoz hasonlóan a finneknél is meg vannak félemlítve a rendőrök, nem beszélhetnek a migránsbűnözésről. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK