Az új-zélandi terrortámadás összes áldozatát azonosították

Christchurch, 2019. március 21. Gyászolók viszik az új-zélandi Christchurchben elkövetett kettős terrortámadás egyik áldozatának koporsóját a város sírkertjének muszlimok számára kialakított részén rendezett temetésen 2019. március 21-én, hat nappal az 50 halálos áldozatot követelő merényletek után. MTI/EPA/AAP/Mick Tsikas
Vágólapra másolva!
A hatóságok azonosították a múlt heti christchurchi terrortámadás mind az ötven halálos áldozatát - jelentették hatósági források csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Mike Bush új-zélandi rendőrfőnök a sajtónak megerősítette, hogy

a gyászoló családtagok most már eltemethetik szeretteiket.

Hozzátette, hogy az azonosításban több mint 120 ember, többek között rendőrök, katonai kórboncnokok és törvényszéki fogorvosok vettek részt.

A héten már több holttestet azonosítottak,

szerdán pedig már a temetések is elkezdődtek,

az iszlám vallás előírásai szerint ugyanis a halottakat a lehető leghamarabb a földbe kell helyezni.

Gyászolók viszik az egyik áldozat koporsóját a város sírkertjének muszlimok számára kialakított részén rendezett temetésen 2019. március 21-én Forrás: MTI/EPA/AAP/Mick Tsikas

Illetékesek szerint az ötven áldozat nagy részét Christchurchben temetik majd el, míg más áldozatok holttestét szülőhazájukba szállítják a hozzátartozók.

Ugyancsak csütörtökön Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya még a héten

betilt minden katonai jellegű félautomata és automata fegyvert,

válaszul arra, hogy a terrortámadás elkövetője ilyen fegyverekkel gyilkolt.

Ezekkel a fegyverekkel gyilkolt az ausztrál mészáros. Forrás: MTI/AP/Alleged Shooter's Video/-

Mint arról korábban az Origo is írt, a március 15-én elkövetett christchurchi terrortámadás ausztrál elkövetője két mecsetben lövöldözött,

a merényletben ötven ember halt meg, és további ötven megsebesült.

A mészárlást a fejére erősített kamerával élőben közvetítette a Facebookon. A merénylet után nem sokkal elfogott tettes hírnév utáni vágyát nyilvánvalóvá tette, hogy néhány perccel a merénylet előtt 74 oldalas kiáltványt tett közzé, amelyben leszögezte: fehér bőrű ausztrál, rasszista, és tettét bevándorlásellenessége motiválta.

Brenton Tarrantot vezetik a bíróság tárgyalótermébe 2019. március 16-án, a merényletek másnapján Forrás: MTI/EPA/SNPA Pool/Martin Hunter

Új-Zélandon hozzávetőleg ötvenezer vallásos muszlim él, köztük sok bevándorló például Pakisztánból és Bangladesből érkezett.