Palesztin imám: Franciaország úgy fog járni, mint Magyarország Mohácsnál - videó

Abu Taqi Al-Din Al-Dari, Palesztin pap
Vágólapra másolva!
Az iszlám szélsőséges szövegek arab és fársi (perzsa) nyelvű példáit fordító Middle East Media Research Institute (MEMRI) töltötte fel honlapjára annak a prédikációnak a fordítását, melyet idén március 12-érn mondtak el a híres jeruzsálemi Al-Aksza mecsetben – írta meg a Neokohn. A palesztin imám – többek között – a mohácsi vésszel példálózva jutott el oda, hogy Franciaországot előbb-utóbb a muszlim migránsok fogják uralni.
Vágólapra másolva!

Abu Taqi Al-Din Al-Dari imám arról beszélt: „Németország és Franciaország elöregedtek”, abban az értelemben, hogy „a fiataljaik már nem tekintik a házasságot kívánatos dolognak, ellentétben a muszlimokkal”.

Az imám kiemelte:

előrejelzések szerint 2050-re több muszlim lesz Franciaországban, mint francia.

Al-Dari szerint azonban nem „ezekben a számokban kell bíznunk”, hanem abban, hogy

Ezt követően sorolni kezdte az „iszlám nemzet” történelmi sikereit a muszlim hódítás terén:

az egyik példa, amivel élt, az Magyarország volt, kiemelve ,hogy „a muszlimok meghódították Magyarországot 1526-ban”.

A dátummal nyilván a mohácsi csatára utalt.

Abu Taqi Al-Din Al-Dari Forrás: YouTube/MEMRI TV Videos

Al-Dari kifejtette, hogy „az ilyen események (mint Mohács) mutatják, hogy az iszlám nemzet képes visszatérni régi önmagához, és elterjeszteni az iszlámot, ha Allah is úgy akarja”.

A prédikációban elhangzott, hogy az iszlám három módon fogja meghódítani a teljes világot: