Terrorellenes razziák voltak Németország nyugati részén, több iszlamistát őrizetbe vettek

berlin, terror, bombariadó
Egy rendőr és egy bombaszakértő a Berlin-Charlottenburg negyed egyik lezárt utcájában 2015. november 26-án, miután őrizetbe vettek két, terrorista támadás kitervelésével vádolt iszlamistát egy mecset átkutatását megelőzően.
Vágólapra másolva!
Szombaton a német média arról számolt be a düsseldorfi ügyészségre hivatkozva, hogy több nagyvárosban is terrorellenes razziákat tartott a német rendőrség az ország nyugati részén, és őrizetbe vett tíz feltételezett iszlamistát. Néhány helyen bombaszakértők is részt vettek a műveletekben. A hatóságok nyolc, többségében tádzsik állampolgárt kerestek. 
Vágólapra másolva!

A híradások szerint a nemzetbiztonságot veszélyeztető súlyos bűncselekmények előkészítésének gyanújával indítottak ellenük büntetőjogi eljárást.

A razziákat Észak-Rajna-Vesztfália és Baden-Württemberg tartományokban tartották. Essenben, Düsseldorfban, Wuppertalban, Mönchengladbachban, Duisburgban és Ulm városában voltak rajtaütések péntek reggeltől szombat reggelig. A német sajtó értesülései szerint Düsseldorfban és Essenben bombaszakértők is részt vettek a razziákban.

Egy rendőr és egy bombaszakértő a Berlin-Charlottenburg negyedében még 2015 novemberében Forrás: MTI

A Bild című lap úgy tudja, hogy

a hatóságok nyolc embert kerestek, többségük tádzsik állampolgár. Állítólag Düsseldorfban akartak terrortámadást végrehajtani.

A városi ügyészség egyik szóvivője azonban azt mondta, nincs konkrét bizonyíték arra, hogy milyen bűncselekményt akartak végrehajtani, és mi volt a célpont, de a hatóságok vizsgálják, hogy volt-e kapcsolat köztük és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet között. Azt próbálják kideríteni, hogy az IÁ egyik sejtjéről vagy csupán a szervezettel rokonszenvező emberekről van-e szó.

– fogalmazott az ügyészségi szóvivő.