Lezuhant egy kisrepülő Németországban, öt halott

Baleset, Németország, repülő, rendőrségi autó
Összetört autó a helyszínen
Vágólapra másolva!
Tragikus baleset történt Németországban, Erzhausen falu mellett. Egy hatszemélyes kisrepülő lezuhant, annak három utasa szörnyethalt. Azonban a balesetben nem csak ők vesztették életüket, ugyanis a kisrepülőhöz igyekvő rendőrségi autó is halálos balesetet szenvedett.
Vágólapra másolva!

Lezuhant egy kisrepülő vasárnap Németország déli részén,

a repülő utasai közül a balesetben hárman meghaltak.

Azonban nem csak ők az áldozatok, közvetve a baleset miatt további két ember halt meg,

akiknek autója frontálisan ütközött a repülőbaleset helyszínére száguldó egyik rendőrautóval.

A repülő mezőgazdasági területre zuhant, egy spárgaföldbe csapódott. Darabjai húsz méter sugarú körben repültek szét Erzhausen falu mellett. A település Frankfurthozvan közel - írja a Welt.

Az ABCNews úgy tudja, hogy a gép Franciaországban szállt fel, és hogy az utasok azonosítása még folyamatban van.

Tűzoltók a lezuhant gép roncsainál Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler

Először nem volt világos, hogy hányan utaztak a géppel, hiszen először csak óriási füstöt és szétszóródott törmeléket találtak a rendőrök a helyszínen. A baleset okát még vizsgálják.

A balesethez siető és karambolozó rendőrautóban hárman súlyosan megsérültek.

Összetört autó a helyszínen Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler

Az előzetes információk szerint a másik kocsi sofőrje - ahol a két halott volt - előzésben volt, amikor az ütközés történt.

Frontálisan ütköző rendőrautó Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Boris Roessler