Akarata ellenére ölelt és dörzsölt Joe Biden volt amerikai alelnök egy nőt

Horizontal CONVENTION US Vice Presient Joe Biden acknowledges the audience on Day 3 of the Democratic National Convention at the Wells Fargo Center, July 27, 2016 in Philadelphia, Pennsylvania.      / AFP PHOTO / Robyn BECK
Joe Biden alelnök
Vágólapra másolva!
Újabb nő vádolta meg Joe Bident, az előző, Barack Obama vezette amerikai kormányzat alelnökét és a Demokrata Párt várható elnökjelölt-aspiránsát azzal, hogy illetlenül viselkedett.
Vágólapra másolva!

A 43 éves, connecticuti Amy Lappos a Facebook közösségi portálon tette közzé évtizednél is régebbi emlékeit.

- írta a nő, felelevenítve egy magánlakáson tartott adománygyűjtő vacsorán történteket.

Joe Biden Forrás: AFP/Robyn Beck

A kéretlen kedvesség nincs rendben. A nők tárgyiasítása nincs rendben

- közölte Lappos.

Az újabb vádról őt faggató újságíróknak Biden visszautalt a vasárnapi közleményére, amelyben egy másik nő, Lucy Flores nevadai volt demokrata párti politikus szombati vádjaira reagált.

Flores azzal vádolta meg őt, hogy

2014-ben egy kampányrendezvényen a tarkójára lehelt egy puszit.

"Hosszú éveken keresztül a kampányrendezvényeken és a közéletben megszámlálhatatlanul sokszor nyújtottam kezet, öleltem meg valakit, kifejeztem a rokonszenvemet, támogatásomat vagy egyszerűen csak a hangulatomat. De soha, egyetlen alkalommal sem abban a hitben tettem, hogy nem viselkedtem megfelelően" - olvasható a vasárnapi közleményben.

Vasárnap először egyik szóvivője, majd Biden személyesen is tagadta Flores vádjait.

Mind Flores, mind Lappos azt állította, hogy

Bill Russo, Biden szóvivője hétfőn este "városi legendának" minősítette Amy Lappos közösségi oldalon megjelent bejegyzését.

Közben egy blogban magyarázkodni kezdett Stephanie Carter, az Obama-kormányzat védelmi miniszterének, Ashton Carternek a felesége is, mert

nyilvánosságra került egy olyan fotó, amelyen Joe Biden átkarolja őt a férje miniszteri beiktatási ceremóniáján.

A demokrata párti elnökjelölt-aspiránsok táborában azonban elég nagy vitát kavarnak Amy Lappos és Lucy Flores állításai, kivált azért, mert

Joe Biden várhatóan még áprilisban bejelenti, hogy indul a párt elnökjelöltségéért.

Elizabeth Warren massachusettsi szenátor szerint Bidennak "muszáj hihető választ adnia" a vádaskodásokra, Amy Klobuchar minnesotai szenátor pedig egy interjúban szintén részletesebb válaszra nógatta a volt alelnököt.

Sok demokrata párti politikus mindezek ellenére rokonszenvéről és támogatásáról biztosítja Joe Bident.

Marty Walsh, Boston polgármestere "nagyon érzelemdús" embernek nevezte őt, Chris Coons demokrata párti szenátor pedig hétfő este egy tévéinterjúban azt hangsúlyozta, hogy

Biden "igazi nagypapa-figura".

Nancy Pelosi házelnök, a Demokrata Párt egyik legbefolyásosabb személyisége kedden a Politico című lapnak úgy nyilatkozott, hogy a felmerült vádak "nem diszkvalifikálják" Joe Bident az elnökjelöltségért folyó küzdelemben.

De hozzáfűzte:

A közvélemény-kutatások alapján Joe Biden a legnépszerűbb demokrata elnökjelölt-aspiráns.