Az EP támogatja a hatékonyabb fellépést az online terrorpropaganda ellen

Vágólapra másolva!
Megszavazta az online terrorpropaganda hatékonyabb eltávolítását célzó javaslatot hétfőn az Európai Parlament illetékes bizottsága, amelynek értelmében az érintett vállalatoknak a hatósági utasítást követően legfeljebb egy órán belül törölniük kellene ezen tartalmakat az internetről.
Vágólapra másolva!

Az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE) hatalmas többséggel fogadta el a tervezetet, amelynek alapján az előírásokat "rendszerszinten és sorozatosan" megsértő platformoknak súlyos,

akár az éves teljes árbevételük 4 százalékát elérő pénzbüntetéssel kellene szembenézniük.

Számos jogvédő bírálta az Európai Bizottság eredeti javaslatát, amiért automatikus felismerési technológiák alkalmazását írta volna elő, ezért a LIBE ezt kihúzta a szövegből. Ettől függetlenül sokak szerint még bevezethetik az ilyen szoftverek használatát az érintett cégek az esetleges bírságok elkerülése érdekében.

A parlament plenáris ülése jövő héten hagyhatja jóvá a határozatot, és ha az EU másik társjogalkotó szerve, a tagországok kormányait tömörítő tanács is elfogadja az álláspontját, akkor a május végi választások után megindulhatnak az intézményközi tárgyalások a végleges jogszabályról.

Tisztességes eljárások nélkül azt kockáztatnánk, hogy nem csak a jogsértő tartalmakat fogják törölni, ugyanis a vállalatok érthető módon az +első a biztonság+ megközelítést követnék, hogy védjék magukat" – közölte Daniel Dalton, az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) frakció jelentéstevője.