Az óvodafejlesztés a magyarság és a többségi nemzet kapcsolatát is javíthatja

SOLTÉSZ Miklós
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a külhoni magyarság és a velük élő többségi nemzetek kapcsolatát is javíthatja - jelentette ki Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a felvidéki Felsőtúron, ahol átadta a program keretében felújított helyi magyar nyelvű óvodát
Vágólapra másolva!

Az államtitkár az ünnepélyes átadón elmondta: a Kárpát-medencében sok olyan lépést kell megtenni, amelyek elengedhetetlenek a magyarság megmaradásához.

Soltész Miklós Forrás: MTI/Mohai Balázs

Kifejtette:

ilyen lépés a külhoni magyarság intézményeinek támogatása és azon belül az óvoda-felújítási program is,

amely azt jelzi, hogy a magyar kormánynak nagyon fontos a helyi magyarság megmaradása.

Soltész Miklós hangsúlyozta:

Kiemelte: mivel a felújított intézmények a magyar gyerekek mellett a szlovákoknak is lehetőséget nyújtanak, bíznak benne, hogy ez pozitív kihatással lesz a két nemzet kapcsolatára is, amire nagy szükség van.

Az államtitkár rámutatott arra, hogy a program keretében az elmúlt években már eddig is nagy lépéseket sikerült megtenni.

Kifejtette:

a Felvidéken 13 milliárd forintból több mint 160 egyházi illetve önkormányzati fenntartású intézményt, óvodát és bölcsődét újítottak és újítanak fel, illetve 32 új intézményt építenek.

A tervezett beruházások mintegy hatvan százaléka már megvalósult, az eddig felújított intézmények száma pedig már száz körül van.

Soltész Miklós két, magyar kormányzati támogatással megújult magyar óvodát adott illetve ad át a Felvidéken,

a felsőtúri intézmény mellett még Ipolyvisken is.

A két óvoda felújítását csaknem 35 millió forinttal segítette a magyar kormány.

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány.

A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda és bölcsőde fejlesztési programokkal,

Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés.

A program három ütemében 47,6 milliárd forintot fordítanak az óvodai és bölcsődei rendszer megújítására Kárpát-medence szerte.

Első üteme már a végéhez közelít, a második része folyamatban van, a harmadik pedig leginkább eszközbeszerzésekre összpontosít majd.