Németh Zsolt: Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját

Németh Zsolt politikus ad interjút a Parlamentben 2018 január 10-én
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke.
Vágólapra másolva!
Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény vitáját, olyan nyelvi szabályozást kell elfogadnia, amely összhangban áll az európai normákkal és nem csökkenti az ukrajnai kisebbségek, köztük a magyarok megszerzett jogait - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban, a Nyelvi jogok Ukrajnában címmel az Európa Tanácsban szervezett kerekasztal-beszélgetésen kedden.
Vágólapra másolva!

Aggodalomra ad okot

az ukrán nyelvtörvény, az ugyanis abszurditásokat tartalmaz, a magánélet területére akarja száműzni a kisebbségi, köztük magyar nyelvet.

Magyarország értetlenül áll a szabályozás előtt, amely tovább növeli az oktatási törvény által már korábban előidézett feszültséget - mondta Németh Zsolt.

Véleménye szerint a helyzet kezelésére az egyetlen lehetőség az lenne, ha Ukrajna megfogadná az Európa Tanács emberi jogi biztosának tanácsát, Dunja Mijatovic ugyanis egyértelműen felszólította Kijevet arra, hogy nyújtsa be a törvény tervezetét a Velencei Bizottsághoz, várja meg annak kialakított álláspontját és csak ezt követően kerüljön sor a törvény elfogadására.

- fogalmazott.

Az ukrán elnökválasztás első fordulójának eredménye alapján megalapozottak lehetnek azok a remények, hogy Ukrajnának új pályára sikerül állítania nemzetközi kapcsolatait, rendezni tudja a nehéz geopolitikai konfliktusait, valamint a kisebbségi jogok tiszteletben tartására fogja alapozni belpolitikai tevékenységét.

A politikus elmondta, azt is, hogy

az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében nagyon komoly támogatást élvez a Magyarország által képviselt álláspont,

a szervezet ugyanis nyolcvan százalékot is meghaladó többséggel fogadta el korábban azt a határozatot, amelyben egyértelműen elítélte az oktatási törvényt és felszólította Ukrajnát, hogy forduljon a Velencei Bizottsághoz. Román javaslatra újabb határozat elfogadására kerülhet sor a tárgyban, amely az aktuális helyzetre szabottan határozná meg azokat a normákat, amelyeket Kijevnek tiszteletben kell tartania. Németh Zsolt reményét fejezte ki, hogy az elnökválasztás eredményképpen erre az intézkedésre már nem lesz szükség.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke az MTI-nek nyilatkozva leszögezte,

egyértelművé vált, hogy Ukrajnának le kell állítania a nyelvtörvény elfogadását, mert az sem az ukrán alkotmánynak, sem pedig az európai elvárásoknak nem felel meg.

"Ha szükséges, egy nyugodtabb időszakban kell visszatérni a szabályozáshoz, amikor az érintett kisebbségekkel, valamint az európai intézményekkel egyeztetve tárgyalnak arról" - fogalmazott. Csak olyan nyelvtörvényt szabad elfogadni, amely kielégíti a kisebbségek igényeit.

Vincze Lóránt, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) elnöke az MTI-nek nyilatkozva kijelentette: Ukrajna rossz úton jár. Noha alkotmányba illesztett módon európai útra szeretne lépni és uniós csatlakozást akar hosszú távon, a kisebbség jogait csorbító szabályozásaival ellentétes irányba indul. Sajnálatosnak nevezte, hogy a közép-kelet-európai térség számos állama csupán külső nyomás hatására hajlandó a törvénykezését betartani és nem szűkíteni a kisebbségi jogokat.

- fogalmazott.

Noha a magyarok között most a kárpátaljaiak sorsa a legnehezebb a Kárpát-medencében, ugyanez a megközelítés érvényes a felvidéki, vagy az erdélyi magyarok jogainak esetében is - tette hozzá.