Jean-Claude Juncker elnöki teljesítménye nem üti meg az elégséges szintet

2019.04.10. 17:22

A Századvég szakértők bevonásával elkészített egy demokráciaindexet, amely transzparencia, hatékonyság és a demokratikus alapelvekhez való viszony szempontjából értékelte az Európai Bizottság tagjainak eddigi demokratikus teljesítményét. A Századvég elsőként a szocialista Frans Timmermans, a Bizottság első alelnökének eddigi munkásságát vizsgálta, a sorozat második részeként pedig Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét értékelte.

Átfogó értékelés kiegészítésekkel, szakértői megállapításokkal

A kutatási vizsgálatban megkérdezett szakértők megállapításai szerint Jean-Claude Juncker bizottsági elnöki időszaka alatt nem bizonyult sikeresnek kitűzött céljai megvalósításában, illetve a kontinens bizonyos területein elért eredményei tekintetében elenyésző szerep jutott neki. Az Európai Unió nagy része már Barroso elnöksége idején megkezdte kilábalását a világgazdasági válság okozta nehéz helyzetből – ezt maga Juncker is elismeri az elemzett beszédek, nyilatkozatok tanúsága szerint –, ugyanakkor ő sem tudott áttörést elérni az euróövezeti szerkezeti alapgondok kezelése tekintetében (fiskális unió és egységes pénzügyi felügyelet nélkül létrehozott, eleve permanens kettészakítottságra ítélt eurózóna).

Az energiapolitika területén még ma is a tagállami döntéshozatal a meghatározó, míg a klímavállalások kapcsán az EU már jóval Junckerék előtt – az elmúlt bő két évtizedben – következetesen tartotta magát a szigorításokhoz (igaz, jelszavak szintjén Juncker is képes volt hangzatossá tenni az Európai Unió további elkötelezettségének „megingathatatlanságát" a fenntartható fejlődés vagy a klímaváltozás kérdésében – mint az a bizottsági diskurzusban is megjelent az elmúlt években). Juncker hivatali megnyilatkozásaival akár a lengyel belpolitika, akár például a magyar kvótanépszavazás kapcsán megmutatta, hogy a neki valamiért nem tetsző esetekben már nehezen tudja tiszteletben tartani a népszuverenitást, a népakaratot vagy a közvetlen demokrácia intézményeit.

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén 2019. január 31-énForrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq

A luxemburgi politikus saját személye, habitusa is nyilván kevéssé volt alkalmas arra, hogy megőrizze hivatala tekintélyét, amire pedig nagy szükség lett volna az integráció nehezebb éveiben. A Juncker-bizottság vezette Európai Unió eredménytelen volt több, az ő időszakában kicsúcsosodott válságszituáció megoldásában: így nem tudta az Európai Unió határain kívül tartani a migránstömegeket, ugyanakkor nem tudta a közösségen belül tartani az Egyesült Királyságot – a két súlyos kudarc „fémjelezte" igazán az Európai Bizottság utóbbi éveit, ami a Bizottság főemberének és „arcának", Junckernek is a saját személyes felelőssége és súlyos vezetői balsikere. A Juncker-hivatal saját kommunikációja nem kis mértékben akár rá is segíthetett e kedvezőtlen folyamatokra – az elemzett szövegek tartalma alapján pszichológiai szempontból is kudarcot vallott, nyilatkozatai, megnyilvánulásai nem is nagyon teljesíthették be konatív funkciójukat, vagyis nem voltak megfelelőek arra, hogy a közösség érdekeinek megfelelően pl. maradásra bírják a brit polgárokat, vagy hogy a jó szándékú megértés, együttműködés látszatát keltsék a kelet-közép-európai partnerek felé. A hivatali transzparencia kérdésében – részben saját korrupciós botrányai miatt is – fokozott felelősség terheli őt a Bizottság elnökeként.

Jean-Claude Juncker rossz helyzetfelismerését, elnöki alkalmatlanságát mutatja, hogy mindig azokat a politikusokat és nemzetállami kormányokat támadta, bírálta a nyilvánosságban, akik (Kelet-Közép-Európából) érdemi javaslatokat tettek a fölmerült problémák kezelésére, sőt, többnyire magát a helyes diagnózist is csökönyösen elutasította (ez jól kitűnik beszédeiből is). Elévülhetetlen szerepe van abban, hogy az integrációs közösség politikai tekintetben élesen megosztottá vált, és még kommunikációs tekintetben sem kívánta magára vállalni a konfliktusenyhítő – a felek között érdemben és hatékonyan közvetítő – EU-s intézményi vezető felelősségteljes szerepét. Juncker bizottsági elnök tökéletesen elsajátította a hibás és sikertelen kommunikáció szinte összes „kellékét": megnyilatkozásai nem voltak képesek közös kódot teremteni partnerei, politikai ellenfelei számára, saját érzelmei sokszor rossz irányba vitték következtetéseit, s hol a hazugság, hol pedig a hallgatás, elhallgatás eszközéhez folyamodott. Kommunikációs sikertelensége meddő vitákkal terméketlen elnöki terminust eredményezett, a brit kiválás miatt a vizsgálat „célok" és „hatékonyság" mutatójánál elégtelen (1,5-ös értékű) osztályzatot elérve, az érintett bizottsági tag elhivatottságát és a teljes közösség sikere iránti eltökéltségét kifejező „elkötelezettség" mutató rossz osztályzatához hasonlóan. Arányaiban a legjobb eredményt a hivatali pozíció, betöltött feladatköre jelentősége tekintetében érte el, ám az összértékelésnél ezzel együtt sem szerzett elégséges (2-es értékű) osztályzatot.