Elképesztő mocsokban tartotta gyerekeit egy anya

2019.04.12. 15:35

Patkányok és csótányok között, gyomorforgató koszban tartotta négy gyerekét egy orosz anya, miután titokban megszülte őket otthon. Enni sem adott nekik, még orvoshoz sem járt velük, sőt, azt sem tudja, pontosan melyik hány éves. Az újságíróknak szánalmas magyarázatot adott elő: nincs ideje a kicsikre – írta meg a Mirror

Súlyosan elhanyagolt állapotban találtak rá négy gyerekre az orosz rendőrök egy Moszkva környéki lakásban. A gyerekek orvosnál még sosem jártak, anyjuk, a harminckét éves Inessa Kuznetsova titokban,

saját lakásán szülte meg őket, és azután szinte rájuk sem nézett.

null

null

Velük lakott hatvanhat éves nagyanyjuk is, aki szintén semmit nem tett azért, hogy jobb körülmények között élhessenek a kicsik.  

Brutális körülmények között sokat szenvedtek

A négy gyerek mindegyike súlyosan le volt maradva a kortársaitól, mind testi, mind szellemi fejlődésben. Alig beszélnek, félnek a víztől, nem szobatiszták, az ételek közül pedig csak a száraz, penészes kenyeret ismerik. 

Csak a legnagyobb gyereket regisztrálták születésekor, egy nyolcéves kislányt, aki testileg és mentálisan is körülbelül egy négyéves szintjén van. Iskolába sose járatták, sem olvasni, sem számolni nem tud. Testvérei korát pedig csak megbecsülni lehet. A három fiú ránézésre körülbelül hat-, négy- és kétéves. Teljesen ingerszegény környezetben nőttek fel, idegennel még életükben nem találkoztak. 

A család bokáig gázolt a saját vizeletében és székletében, a patkányok és a csótányok is elszaporodtak náluk.

A gyerekeknek nincs ágyuk, mert nincsenek bútoraik, szennyes ruhákon, földre dobált szemeteken vagy a szekrényben aludtak. A körülmények egyértelműen veszélyeztették mindannyiuk életét. 

Kitakarított az újságírók érkezése előtt

Az anyjuk, mielőtt az újságírók megjelentek nála, nekiállt kitakarítani, hogy úgy tűnjön, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Majd amikor megérkeztek az újságírók, közölte velük, hogy

ő sosem hanyagolta el a gyerekeit, megvan mindenük, amire szükségük van, és orvoshoz, illetve óvodába-iskolába csak azért nem járatta őket, mert nem volt ideje rá. 

Nyomoznak az ügyben. Ha a bíróság is úgy találja, hogy valóban elhanyagolták a gyerekeket, az anyát és a nagymamát három évre ítélhetik.

Egy hónapja egy másik orosz anya öt évig tartó kegyetlenkedéseire is fény derült. Az orosz média Maugliként emlegette azt a kislányt, akinek a létezéséről 5 évig szinte senki sem tudott. A saját anyja ugyanis sosem engedte ki a házból, és nem is fürdette meg. A gyerek nem aludt ágyban, és nem evett gyümölcsöt. A kislány beszélni sem tud, nyaklánca pedig belenőtt a húsába. Ezt az asszonyt már gyilkossági kísérlettel gyanúsították.