Ferenc pápa virágvasárnap alkalmából tartott beszédet a Szent Péter téren

2019.04.14. 12:08

Ferenc pápa virágvasárnapi misét tartott a Szent Péter téren, ezzel megkezdődtek a húsvéti nagyhét szertartásai a Vatikánban. A pápa a Jeruzsálembe bevonuló Jézusnak a mai világhoz szóló üzenetéről beszélt, de szólt a fiatalokhoz is.

Ferenc pápa szerint Jézus a kereszthalálát megelőző jeruzsálemi bevonulásával már megmutatta, melyik életutat kívánja példaként felmutatni az emberiségnek. Hozzátette, Jézus a nevét kiáltó jeruzsálemi fiatalokkal együtt örült, szívében Izrael szegényeivel érzett együtt.

Az alázat útját járta a diadalittasság helyett, az igazságot választotta a hamis kompromisszumok, a mindenáron a győztes szekerére való felkapaszkodás helyett – mondta az egyházfő.

Jézus a hallgatást választotta, a „médiában” való szereplés helyett. A pápa hangsúlyozta, az alázat nem jelenti a valóság megtagadását.

Kifejtette, Jézust ugyanakkora lelkesedéssel ünnepelték Jeruzsálemben, amilyen erőszakkal támadták a Golgotán. Megdöbbentő Jézus hallgatása szenvedése közepette– jelentette ki Ferenc pápa.

Ferenc pápaForrás: AFP/Tiziana Fabi

A sötétség és a nagy gyötrelem pillanataiban bátorság kell a hallgatáshoz, ha a csend a békét szolgálja, nem pedig a haragot táplálja.

Szokás szerint virágvasárnap a Szent Péter téren volt az idén Panamában rendezett Ifjúsági Világtalálkozó küldöttsége. Ferenc pápa a fiatalokhoz szólva azt mondta, ne szégyelljék kimutatni Jézus iránti lelkesedésüket, és ne féljenek a keresztutat követni, lemondva önmagukról, megszabadulva a világ nyújtotta bizonyosságokról. A pápa a fiatalokat a hétköznapokban is megtalálható szentekre emlékeztette, akik meglepetésként jelennek meg a világban, és mutatják meg a krisztusi utat.

A virágvasárnapi szertartás a Szent Péter tér közepén kezdődött, ahol Ferenc pápa megáldotta a pálmafa- és olajfaágakat.

A Szent Péter tér a mise alattForrás: AFP/Tiziana Fabi

Az obeliszktől a Szent Péter-bazilika lépcsőjén álló szabadtéri oltárig haladt, a körmenetben mintegy száz bíboros és püspök követte, valamint fiatalok. A papok és a Szent Péter téren összegyűlő hívők kezében is hosszú pálma- és olajfaágak voltak, amelyekkel egykor a Jeruzsálembe bevonuló Jézust is köszöntötték. Az egyházfő három egymásba font pálmalevelet tartott, ezek a Szentháromságot jelképezték. A misén egy olajfából faragott pásztorbotot tartott a kezében.

A téren a hívőknek adott rózsafűzért szentföldi olajfából készítették. Szokás szerint a virágvasárnapi pálmalevelek az északnyugat-olaszországi Liguriából, az idén Ventimiglia városából érkeznek. Az olajfákat pedig a dél-olaszországi Pugliából, Andriából szállították a Vatikánba. Egész húsvét alatt olajfák díszítik a Szent Péter térre vezető sugárutat is.

Az idei virágvasárnapi szentmisén románul imádkoztak a pápáért és a püspökökért, portugál nyelven a kormányzókért és a népekért, japánul az üldözött keresztényekért, franciául a bűnösökért és hitetlenekért, kínaiul a fiatalokért. Ferenc pápa hetedik alkalommal vezeti a római húsvét szertartásait. Nagycsütörtök délután a lábmosás szertartása ismét egy börtönben elevenedik fel: Ferenc pápa a Rómától nem messzi Velletri város büntetés-végrehajtási intézetében 12 rabnak mossa meg a lábát, ahogyan már 2013-ban, 2015-ben, 2017-ben és tavaly is börtönbe látogatott el ezen a napon. A pápa nagypéntek este a római Colosseumnál a Via Crucis keresztútját vezeti, húsvétvasárnap a Szent Péter téren mutatja be az ünnepi misét, valamint Urbi et Orbi áldását adja Rómára és a világra.