Washington az ígéretek betartását várja el Phenjantól

politics Horizontal
Donald Trump
Vágólapra másolva!
Az atomfegyver-mentesítésre tett ígérete betartását várja el Phenjantól Donald Trump amerikai elnök, aki egy hétfői rendezvényen beszélt erről Minnesotában. Hasonlóképpen nyilatkozott Mike Pompeo külügyminiszter egy texasi konferencián.
Vágólapra másolva!

Donald Trump a minnesotai Burnsville városkában nagygyűlést tartott, amelyen elsősorban az erős amerikai gazdaság eredményeit sorolta, de kitért Észak-Koreára is. Dicsérte a Kim Dzsongun észak-koreai vezetőhöz fűződő – mint fogalmazott – „nagyszerű viszonyát”, és ismételten hitet tett amellett, hogy

Észak-Koreának fel kell számolnia atomfegyvereit és fel kell hagynia rakétakísérleteivel.

Utalva arra, hogy Kim szombaton jelezte, készen állna egy harmadik csúcstalálkozóra is, leszögezte: „a tárgyalás ok, tárgyalni oké”. Kifejtette, hogy „jó a viszonyunk, a szankciók érvényben vannak... és sok konstruktív dolog történik. De hozzátette, hogy nem híve a túlságosan is gyors tárgyalásoknak.

– mondta. Trump egyébként a múlt héten Washingtonban Mun Dzse In dél-koreai elnökkel tárgyalva már jelezte: a tavalyi szingapúri és az idei vietnámi csúcstalálkozó után készen áll egy harmadik találkozóra is az észak-koreai vezetővel.

Donald Trump Forrás: AFP/Jim Watson

Bizonyítania kell

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy texasi rendezvényen elhárította Kim Dzsongun felvetését, miszerint Washingtonnak rugalmasságot kellene tanúsítania az atomfegyver-mentesítésről szóló tárgyalásokon. Pompeo szintén megismételte a korábbi álláspontját: Phenjannak be kell tartania az atomfegyver-mentesítésre tett ígéretét. Hozzáfűzte, hogy az észak-koreai vezetésnek bizonyítania kell, hogy megtette a lépéseket ebbe az irányba.

Az amerikai diplomácia vezetője azt is hangoztatta: Donald Trump „eltökélt abban, hogy a diplomáciai eszközeivel haladjon előre”.