Megunta párja molesztálását, ezért bosszúból fejbe lőtte

Vágólapra másolva!
Fejbelőtte alvó barátját egy new yorki nő, állítólag önvédelemből, mivel a férfi már évek óta zaklatta és bántalmazta őt. Az ügyész azonban nem hitt neki: életfogytiglant javasolt számára - írja a Mirror. 
Vágólapra másolva!

A harmincéves Nicole Addimandot másodfokon életfogytiglan börtönre ítélték, mivel még 2017 őszén fejbelőtte élettársát, miközben az a kanapén aludt. A kétgyerekes anya azt állította, hogy párja évek óta rendszeresen molesztálta és terrorizálta őt:

övvel fojtogatta, erőszakkal szexre kényszerítette, és egy felforrósított kanállal több helyen megégette a testét.

A nő ügyvédje hozzátette, hogy

Addimando attól félt, hogyha nem végez a férfival, őt fogja megölni,

és szerinte ez teljesen jogos és hihető. Továbbá elmondta, hogy meglátogatta a családot a CPS gyermekvédelmi szervezet munkatársa, és azt mondta, a nő teste tele volt zúzódásokkal, úgy nézett ki, mint akit állandóan vernek.

Az ügyész azonban kitartott amellett, hogy a nő a hazudozás és a manipuláció mestere, és az egész történetet azért találta ki, hogy tisztára mossa magát:

A bíróságon a nő és élettársa hozzátartozói is könnyekben törtek ki, amikor a vádiratot felolvasták.

"Az igazságszolgáltatás velünk van - mondta Gail, Grover anyja, aki egy nyakláncot viselt, medáljában a fia hamvaival.

Ám vannak, akik a nő pártján állnak, és úgy gondolják, teljesen igazságtalanul ítélték el:

mondta Elizabeth Clifton, Addimando barátnője.

Mivel a tárgyaláson húsz tanú is kitartott amellett, hogy a nő bűnös, Addimandot elítélték, májustól kezdheti meg börtönbüntetését.