Szarvas ölt embert Ausztráliában

szarvas, vadászat
magasles, reblog
Vágólapra másolva!
Egy embert megölt, egy másikat súlyosan megsebesített egy szarvas Ausztráliában – közölte a BBC.
Vágólapra másolva!

A tragédia Victoria államban történt,

a 47 éves férfi meg akarta etetni az állatot, amikor az rátámadt, és halálra sebezte.

Ott volt a férfi felesége is, aki segíteni akart a férjének, de az állat őt is megtámadta. Az asszony túlélte a támadást, de súlyosan megsérült, kórházban kezelik – közölte a helyi média. Az állat hat éve nevelkedett a családnál,

az asszony életét a tinédzser fia mentette meg.

A 47 éves férfi meg akarta etetni az állatot, ekkor támadt rá a szarvas (képünk illusztráció) Forrás: --

2000 és 2013 között nem volt még példa arra, hogy szarvas végzett volna emberrel, noha egymillióra tehető már az országban a vadon élő szarvasok száma, emberre eddig nem támadtak – mondták az ügyben egy szakértő a BBC-nek.

A hatóságok is azt emelik ki, hogy a szarvasok, elsősorban a közutakon, az autósokra jelentenek inkább veszélyt.