V4NA: Egy mondatot ismételget Merkel kancellár kínos botrányba keveredett szövetségese

2019.04.17. 19:32

Az Európai Parlament strasbourgi üléstermének bejáratánál szerda délután sorra adta a szemmel láthatóan kényelmetlen interjúkat a csalási botrányba keveredett, korábban tekintélyesnek mondott CDU-politikus, Elmar Brok. A rangidős néppárti politikusról mi is megírtuk, hogy meglopta választóit. Pénzt szedett be a parlamenti látogatóitól, hogy fedezze a költségeket, miközben ezeket az összegeket a parlamenttől is visszaigényelte. Két év leforgása alatt összesen legalább 18 000 eurót (majdnem hatmillió forint) vett fel így, törvénytelenül. A V4NA nemzetközi hírügynökség munkatársainak csak azt hajtogatta: „Higgyék el nem kerestem a dolgon!"

A Merkel kancellár jobbkezeként jellemzett politikus – aki kulcsszerepet játszott a legutóbbi nagykoalíciós tárgyalásokon is – a német kereszténydemokraták veteránjának számít. 13 hosszú éven keresztül ő vezette az Európai Parlament egyik legfontosabb szakbizottságát, a külügyit.

Az EU-választásokra készülődő CDU-nak roppant kellemetlen a botrány, ugyanis a politikus a rendelkezésre álló dokumentumok szerint egy pitiáner trükkel ezerszámra csapta be választóit.

„Nullszaldós" állításával ellentétben – a kiszivárgott dokumentumok szerint bizonyíthatóan – sok milliót keresett. Egészen pitiáner módon csapta be a német kereszténydemokrata párt híveit, pénzért adta nekik az Európai Parlament brüsszeli és strasbourgi épületébe szóló ingyenes belépőket. Az adóhatóság megkerülésével valóságos illegális utazási irodát működtetett, buszokat és szállást is szervezett, méghozzá jókora felárral.

Forrás. V4NA

Elmar Brok, ahogy a V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítóinak képei is bizonyítják, fáradt arccal megtörtnek tűnve adta sorra az interjúkat, mindenkinek azt hajtogatva, hogy bár pénzért adta az ingyenes belépőket és a hozzájáró utazási és szállási szolgáltatásokat, ő csak szívességet tett. A számok azonban mást mutatnak. A politikus a nyilvánosságra került „utazási ajánlatok" alapján legkevesebb 6-7 millió forintnyi összeget keresett,  de sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa.

Elmar Brok néppárti politikus, aki – a DC Leaks tényfeltáró portál listája szerint – Soros György megbízható szövetségeseinek listáján is szerepel, már 39 éve tagja az Európai Parlamentnek. Ma még nem derült ki pontosan, hogy hány éve is árulja pénzért, ami ingyen járna a becsapott parlamenti látogatóknak - írja a V4NA. 

Brok a képviselői mandátum mellett a Bertelsmann-nak dolgozott lobbistaként és tanácsadóként. A Bertelsmann az RTL-csoport legnagyobb tulajdonosa, ahová a magyar RTL Klub is tartozik. Innen hosszú éveken át, havi 2-3 millió forintnak megfelelő összeget vett fel képviselői fizetése mellett.

A V4NA strasbourgi stábja, miután megkérdezte a politikust, több más stábnak adott interjút is végighallgatott. A politikus fáradt arccal, megtörtnek tűnve, mintha csak betanult szöveget ismételgetne, azt hajtogatta: Higgyék el, nem kerestem a dolgon!

Forrás: V4NA

A sorozatos interjúkat adó Brok végül gyors megbeszélést tartott a sajtótitkárával, aki jól hallhatóan azt tanácsolta, hogy egyelőre többet ne nyilatkozzon.