Csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt az influenzajárvány Romániában

2019.04.18. 11:21

A román tisztiorvosi szolgálat csütörtökön tette közzé az influenzajárványról szóló jelentését, melyből az derül ki, hogy bár véget ért az influenza járványszerű terjedése Romániában, a betegség a tavalyinál lényegesen több, csaknem kétszáz halálos áldozatot követelt.

Míg tavaly 1750 embernél mutatták ki az influenzát és a járvány 139 áldozatot követelt, az idén eddig 2269 influenzás megbetegedést regisztráltak, és 197 volt azon halálesetek száma, amelyeknél a laboratóriumi vizsgálatok kimutatták az influenzavírus jelenlétét.

Tavaly az influenzás megbetegedése kétharmadát B, egyharmadát A típusú vírus okozta, idén viszont kizárólag A típusú (ezek közül is az A-H1) vírus fertőzött Romániában.

A kép illusztrációForrás: Origo

Április második hetében még mindig 68 ezer ember fordult heveny légúti megbetegedéssel orvoshoz Romániában, közülük 279-nél mutatták ki az influenzavírust. Az újabb megbetegedések azonban már csak néhány (Kolozs, Iasi, Konstanca) megyében és a fővárosban jelentkeztek nagyobb számban.

Az idei influenzaszezon annak ellenére volt súlyosabb, hogy idén hetekkel korábban megkezdték az oltási kampányt és az egészségügyi minisztérium által kiosztott ingyenes vakcinákat 1 millió 330 ezer veszélyeztetett ember kapta meg a tavalyi 1 millióhoz képest.