Csaknem 40 palesztin sebesült meg a gázai tüntetéseken

Vágólapra másolva!
Harminckilenc palesztin sebesült meg a Gázai övezetet Izraeltől elválasztó határ mentén tartott szokásos pénteki tüntetéseken, közülük legalább tizenkilencen izraeli katonák lövéseitől - közölték palesztin egészségügyi források.
Vágólapra másolva!

A gázai egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint további mintegy harminc embert láttak el könnygáz miatt.

A sebesültek között van a vörös félhold (a vöröskereszt muszlim megfelelője) egyik mentőtisztje is, akit az arcán talált el gumilövedék.

A Hamász állásait támadták

A pénteki megmozdulásokon tiltakozók palesztin zászlókat lengettek és az Izrael által évtizedek óta fogva tartott egyes palesztin rabok szabadon engedését követelő transzparenseket emeltek a magasba.

Egyesek köveket dobáltak az izraeli katonák felé, akik gumi- és éles lőszerrel, valamint könnygázzal válaszoltak.

A pénteki nap folyamán

izraeli harckocsik támadást hajtottak végre az övezetet uraló Hamász radikális iszlamista szervezet két állása ellen

- tudatta egy meg nem nevezett izraeli katonai szóvivő. Gázai médiajelentések szerint személyi sérülés nem történt. Izraeli médiabeszámolók szerint a Gázai övezetből rálőttek a határ mentén járőröző egy izraeli erőre.

Március óta rendszeresek a tüntetések

Tavaly március vége óta heti rendszerességgel tartanak tüntetéseket a gázai-izraeli határnál, ahol a palesztinok az övezet blokádja és a palesztin területek megszállása ellen tiltakoznak.

A gázai egészségügyi tárca szerint

eddig legalább 272 palesztin, köztük 57 kiskorú vesztette életét

és több mint 16 ezren sebesültek a tüntetéseken és erőszakos incidensekben.

A másik oldalon egy izraeli katonát egy palesztin orvlövész lőtt agyon, míg egy másik izraeli katona az övezetben folytatott egyik fedett műveletben vesztette életét.