Donald Trump a dél-koreai elnökkel üzen Kim Dzsongunnak

Donald Trump, Ki Dzsongun, csúcstalálkozó, 2018.06.12., GALÉRIA
A sajtó előtt üdvözölve egymást rövid, derűlátó nyilatkozatokat tettek. Trump kijelentette, hogy megtiszteltetés számára az észak-koreai vezetővel találkozni, és szerinte "kiváló kapcsolat" alakul majd ki közöttük, "ehhez nem fér kétség". Kim pedig azt mondta: találkozójukat az tette lehetővé, hogy legyőzték annak minden akadályát, "a régi beidegződéseket és az előítéleteket"
Vágólapra másolva!
Üzenetet küld Donald Trump amerikai elnök Kim Dzsongun észak-koreai diktátornak Mun Dzsein dél-koreai elnök közvetítésével, a dél-koreai államfő már meg is kapta az amerikai elnök üzenetét – mondta egy jól értesült diplomáciai forrás.
Vágólapra másolva!

A neve mellőzését kérő forrás szerint Mun Dzsein előző heti, washingtoni látogatásán vette át Donald Trumptól az üzenetet, ami nem konkrét javaslatot vagy ajánlatot tartalmaz, de pontos tartalmát a diplomata nem árulta el.

Donald Trump és Kim Dzsongun már kétszer találkozott egymással.

Elsőként 2018 nyarán Szingapúrban, majd 2019 februárjában Hanoiban. Az első csúcstalálkozón, konkrétumok nélkül ugyan, de megállapodtak a nukleáris leszerelésről, a második csúcs viszont

a tervezettnél előbb, megállapodás nélkül zárult,

amiért mindkét fél inkább a másikat okolta.

Donald Trump és Kim Dzsongun Forrás: AFP/Saul Loeb

Mun Dzsein viszont már háromszor is találkozott az észak-koreai vezetővel, és negyedszer is szeretne Korea-közi csúcstalálkozót tartani. Mint mondta:

Észak-Koreát nemzetközi szankciók egész sora sújtja az ország tiltott nukleáris fegyverkezése és ballisztikusrakéta-programja miatt. Észak-Korea elsősorban ezek feloldását szeretné elérni, miközben az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség teljes, ellenőrizhető és visszafordíthatatlan atomfegyver-mentesítést szorgalmaz a Koreai-félszigeten.