Életfogytiglant kapott a gyerekeit kínzó kaliforniai horrorházaspár

David és Louise Turpin
Vágólapra másolva!
Életfogytiglant kapott az a kaliforniai házaspár, akik a horrorházukban 13 gyerekük közül többet is rendszeresen zaklattak és megkínoztak.
Vágólapra másolva!

Az 57 éves David és az 50 éves Louise Turpint bűnösnek találta a Riverside megyei bíróság kínzás, zaklatás és a gyerekek olyan mértékű elhanyagolása miatt, ami veszélyeztette a testi és szellemi fejlődésüket.

Többük életveszélyesen lesoványodott, két kislány pedig olyan szenvedéseken ment keresztül, hogy nem tudnak majd gyermeket szülni.

Az egyik 17 éves lányuknak végül sikerült elszöknie a Los Angelestől közel 100 kilométerre délkeletre található Perris nevű településről, ahol a „család” egyébként rendkívül mocskos otthona volt, és ahol a borzalmak is történtek. A beszámolók szerint kiugrott az ablakon, és egy mobiltelefonon keresztül értesítette a hatóságokat a horrorisztikus körülményekről és történésekről.

David és Louise Turpin Forrás: Riverside County Sheriff's Department

A Turpins házaspár egyik fia úgy fogalmazott a bíróságon:

Egy másik, szintén meg nem nevezett gyermek közleményt olvasott fel a tárgyaláson, még az ítélethirdetés előtt. Lehet, hogy az élet rossz volt, de ez engem erősebbé tett – fogalmazott a Fox News beszámolója szerint.

A kegyetlen „apa” védője felolvasott a férfitól is egy közleményt, ebben képes volt azt mondani, hogy