Pontos információkat kaptak a helyi hatóságok, mégsem intézkedtek

2019.04.22. 21:56

Egy külföldi szolgálattól nagyon pontos információkat kaptak a helyi hatóságok a Srí Lankán húsvétvasárnap elkövetett merényletekről, mégsem intézkedtek, noha erre volt tíz napjuk - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Horváth Józsefet arról kérdezték, hogy egy Srí Lanka-i szélsőséges csoport, a Nemzeti Tauhít Dzsamaat követte el a több mint 290 halálos áldozatot követelő húsvétvasárnapi támadásokat. A három templom és három luxusszálló ellen egy időben elkövetett támadásokban részt vevő hét öngyilkos merénylő mindegyike Srí Lanka-i állampolgár volt.

Forrás: AFP/NurPhoto/Tharaka Basnayaka

A szakértő szerint ez a támadássorozat rávilágított, hogy bár Srí Lanka olyan ország, amely szeretne a turizmusból megélni, és ahová özönlenek a turisták, a biztonsági rendszer nagyon hézagos. Megjegyezte: az országban meglévő nemzetiségi, vallási megosztottság sem segíti a szolgálatok együttműködését.

Horváth József úgy fogalmazott: az akció elkövetése után percekkel a szakmai körök számára nyilvánvaló volt, hogy professzionális az előkészítés, ami az al-Kaida, Iszlám Állam-vonalra utal, az ő kezük nyomát viseli magán. Ezt erősíti az is, hogy egy embert le akartak tartóztatni, és ő felrobbantotta magát, három rendőrt megölve - tette hozzá.