Rengeteg a halott, és sokan eltűntek a dél-afrikai viharokban - videó

Dél-Afrika áradás, esőzés
Vágólapra másolva!
Kedden helyi hivatalos források azt jelentették, hogy legalább 35 ember, köztük három gyerek halt meg a Dél-afrikai Köztársaság keleti és északkeleti részére zúduló heves esőzésekben az elmúlt napokban. 
Vágólapra másolva!

Az ítéletidő által leginkább sújtott KwaZulu-Natal keleti tartományban

legalább 32 ember lelte halálát, de nem zárható ki, hogy e szám növekedni fog, mivel mintegy tucatnyian eltűntek, és van 42 sérült is

- közölte a régió kormánya.

Heves áradások voltak a tartományon belül az ország harmadik legnépesebb, part menti városában, Durbanben is, ahol csak az elmúlt éjszaka mintegy 2000 segélyhívás érkezett a katasztrófavédelemhez.

KwaZulu-Natal tartományban ezt megelőzően április 18-án legalább 13 ember vesztette életét, miután a heves esőzések miatt beszakadt egy templom teteje, ahol éppen istentiszteletet tartottak.

Kedd éjszaka ráadásul újabb viharok és további csapadék várható.

A helyi kormány közleményében felszólította a lakosokat, hogy haladéktalanul húzódjanak fel az alacsonyabb területekről a magasabb fekvésűekre.

Eközben az ország északkeleti részén található Limpopo tartományban

a rendőrség három, 7 és 9 éves közötti testvér holttestére bukkant egy elhagyatott, illegálisan működtetett bányánál, ahol játszottak. A gyerekek megfulladtak.

Az említett tartományokon kívül heves esőzések sújtották továbbá a déli Kelet-Fokföld és a nyugati Észak-Fokföld tartományt is az elmúlt napokban.