Kínozták, megölték és feldarabolták 5 éves kisfiukat a gonosz szülők

Andrew "AJ" Freund
JoAnn Cunningham in a police booking photo.
Vágólapra másolva!
Kétségbeesetten jelentette be egy illinoisi családapa április 18-án, hogy ötéves gyereke hirtelen eltűnt. Azt állította, épp lefektetni készültek a feleségével két gyereküket, amikor észrevették, hogy sehol sincs az egyikük. A rendőrök a ház összes zegzugát átkutatták, még a közeli mezőt, patakpartot, utcákat és benzinkutat is, míg végül előkerült. Akkor már nem élt. A szülei ellen gyerekgyilkosság, súlyos testi sértés, családon belüli erőszak és a rendőrök félrevezetése miatt indult eljárás – írta meg az ABCNews.
Vágólapra másolva!

Ugyanakkor az is rögtön feltűnt a rendőröknek, hogy embertelen körülmények között él a család.

Az egész konyha ragadt a kosztól, a padlót vastagon borította a szemét és a kutyaürülék, a gyerekszobák ablakai mind be voltak törve.

Kezdett nekik egyre gyanúsabbá válni a két felnőtt. Amikor

átnézették kutyáikkal a házat és környékét, semmilyen nyomot nem találtak,

így azt feltételezték, hogy a gyerek nem saját lábán hagyta el a lakást.

Nyomozás közben kiderült, hogy

2013-ban egyszer már elvették a gyereket a szülőktől.

A kisfiú csak párhetes volt, amikor a

szervezetében ópiátszármazékokat találtak, és rendszeresen bántották a szülei.

2015-ben mégis visszakerült hozzájuk. Ezután a főbérlőjük tett panaszt a rendőrségen, hogy gyereknevelésre alkalmatlan körülmények között élnek, a számlákat nem fizetik, ezért se víz, se gáz, se áram nincs a lakásban. A párnak ekkor már két gyereke született.

A gyerekeket ekkor egészségesnek, boldognak látták a rendőrök, bár az feltűnt nekik, hogy a testükön van néhány ismeretlen eredetű seb. A szülők azt állították, hogy a kutya harapta meg őket játék közben, amit a rendőrök hihetőnek találták, ezért nem foglalkoztak többet a családdal.

De néhány nappal a gyerek eltűnése után, április 24-én borzalmas dologra derült fény:

a család lakóhelyétől 16 km-re lévő erdőben szemeteszsákokat találtak, amelyek egy gyerek holttestét rejtették.

A rendőrök rájöttek, hogy az eltűnt kisfiú maradványai kerültek elő.

JoAnn Cunningham Forrás: Crystal Lake Police Department
Andrew Freund Sr. Forrás: Crystal Lake Police Department

Most a szülőket gyanúsítják a gyerek meggyilkolásával és holttestének elrejtésével. Feltételezik, hogy csak amiatt színlelték az aggódást, hogy tisztára mossák magukat. A nyomozást a szülők többször is megpróbálták megakadályozni. A halál pontos oka egyelőre nem tisztázott, de a felnőttek ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy

gyerekgyilkosság, súlyos testi sértés, családon belüli erőszak és a rendőrök félrevezetése miatt letartóztassák őket.

Elmondásuk szerint már csak azért sem védekezhetnek szabadlábon, hogy a kisfiú testvére biztonságban, emberi körülmények között élhessen.