Vlagyimir Putyin: Az egy övezet, egy út az eurázsiai együttműködést is elősegíti

2019.04.26. 08:00

Az eurázsiai nemzetek konstruktív együttműködését is elősegíti a Hszi Csin-ping kínai elnök által 2013-ban előterjesztett Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Pekingben, a kezdeményezésről szóló második nemzetközi fórum megnyitóján.

Putyin hangsúlyozta: Moszkva készen áll arra, hogy átlátható és versenyképes környezetet kínáljon a nagyobb eurázsiai együttműködés számára.

Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mond az Egy övezet, egy út kezdeményezésről (BRI) szóló második nemzetközi fórum megnyitóján Pekingben 2019. április 26-ánForrás: MTI/EPA/Pool/Hou Hvi Jung

Az orosz elnök úgy vélekedett:

az eurázsiai népek együttműködése megoldást nyújthat a térség konfliktusaira, éppen ezért Moszkva nyitott arra, hogy egymás szuverén jogainak tiszteletén alapuló, szorosabb együttműködést folytasson regionális partnereivel.Putyin szót ejtett az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) tagjai között már megvalósult regionális együttműködésről, amelynek keretében az emberi erőforrás és az áruk szabad mozgását biztosító közös piacot sikerült létrehozni a térségben.

Azt mondta, hogy Kína Oroszország hasonlóan gondolkodó, kulcsfontosságú partnere.Putyin a Zsenmin zsipao kínai pártlapnak adott interjúban kijelentette: pekingi látogatása alkalmával orosz-kínai csúcstalálkozót is tartanak, Hszi elnök pedig idén Oroszországba látogat.