Szándékosan gázolt el egy biciklist a felháborodott sofőr

Vágólapra másolva!
Majdnem megölt dühében egy biciklist egy greenwichi sofőr, csak mert letért a kerékpárútról, és előtte állt meg az úttesten. Először csak rákiabált, de aztán szándékosan elgázolta a szabálytalanul közlekedő biciklist - írja a Daily Mail. 
Vágólapra másolva!

- üvöltött a sofőr agresszívan az úttesten közlekedő biciklisre.

A biciklis hiába próbált arrébb húzódni, nem volt hely, így nem sikerült neki.

A sofőr ezért

dühében szándékosan elgázolta.

A bicikli hátuljára szerelt kamera azonban jól látható felvételt készített az esetről, amelyet feltöltöttek az internetre is, és nagyon gyorsan elterjedt a Youtube-on.

Többen megjegyezték, hogy

valóban szabálytalan volt az, ahogyan a biciklis közlekedett, azonban ez nem mentség arra, hogy szándékosan elüssék.

Ráadásul senki nem segített az elgázolt biciklisnek, és a többi sofőr ugyanúgy cserben hagyta, mint maga a gázoló.

Az nem derült ki, hogy a sofőrt feljelentették-e, de ha igen, akkor a szándékos közúti veszélyeztetés mellett még gyilkossági kísérlettel is megvádolhatják. Mivel az autóúton szlalomozó biciklis is szabálytalankodott, őt is megbüntethetik.