Újabb terrortámadást akadályoztak meg Franciaországban

Vágólapra másolva!
Francia ügyészek hétfőn bejelentették, hogy a hatóságok letartóztattak három felnőttet és egy tinédzsert, akik egy „rendkívül erőszakos” merényletet terveztek az ország biztonsági erői ellen a következő napokban.
Vágólapra másolva!

Mind a négy szélsőségest pénteken kapcsolták le, ám pontos részleteket nem árultak el a hatóságok a terveikről. Christophe Castaner francia belügyminiszter mindenesetre annyit azért elárult, hogy egy „rendkívül erőszakos” támadást terveztek a biztonsági erők ellen.

A párizsi ügyészi hivatal szerint a fiatalkorú éppen próbaidőn volt – miután három évet kapott, ebből kettőt felfüggesztve –, amiért ki akart utazni Szíriába. A három felnőttről pedig csak annyit árultak el, hogy „ismertek voltak a hatóságok előtt”, és a belső hírszerzés is figyelte őket.

Franciaországban a 2015-ös iszlamista merényletek óta magas a terrorkészültségi szint. Abban az évben először a Charlie Hebdo nevű lapra csaptak le a szélsőségesek, azóta viszont már

24 támadás történt az országban, amit terrorcselekményként lehet kezelni, ezekben összesen több mint 250-en haltak meg.

Ebben benne van a 2015. novemberi párizsi támadássorozat is, aminek éjszakáján például a Bataclan szórakozóhelyen is mészároltak az iszlamisták. 2016 júliusában Nizzában hajtott az ünneplő tömegbe egy kamionnal egy terrorista, a merényletnek 86 áldozata volt. Legutóbb pedig március 5-én a Condé-sur-Sarthe börtönben szurkált meg egy szélsőséges rab két őrt.