Lemondott a ciprusi igazságügyi miniszter a sorozatgyilkos ügye miatt

2019.05.02. 12:43

Lemondott csütörtökön a ciprusi igazságügyi miniszter, miután többen azzal vádolták meg a rendőrséget, hogy nem vizsgálta ki megfelelően több eltűnt külföldi nő ügyét, akikről nemrég derült ki, hogy egy sorozatgyilkos, egy hivatásos ciprusi katonatiszt áldozatai lettek az utóbbi két és fél év alatt.

Négy nő holttestét találták meg eddig a szigetországban az utóbbi három hétben, és további három eltűnt áldozatot még keresnek. A 35 éves katonatiszt őrizetben van, és beismerte a rendőröknek, hogy meggyilkolt hét nőt, akikkel egy internetes társkereső oldalon ismerkedett meg.
Jonasz Nikolaou igazságügyi miniszter újságírók előtt közölte, hogy lelkiismereti és elvi okokból mond le a politikailag is érzékeny ügy miatt, és erről tájékoztatta is Nikosz Anasztasziadisz államfőt, aki elfogadta a lemondását.

A sorozatgyilkos áldozatainak maradványai után kutatnak egy katasztrófaelhárító különleges egység tagjai a ciprusi főváros, Nicosia környékén fekvő Mitsero falu melletti mesterséges tóban 2019. április 30-án. A ciprusi hadsereg 35 éves századosa a közelmúltban bevallotta öt felnőtt nő és két leánygyermek megölését, és megmutatta a tavat, mert ennek vizében rejtette el a holttesteketForrás: MTI/EPA/-

Az ügy kirobbanásával egy időben a ciprusi hatóságokat éles kritika érte amiatt, hogy nem foglalkoztak kellő alapossággal a nők sorozatos eltűnésének kivizsgálásával.

A sorozatgyilkos első áldozata egy romániai nő és annak lánya volt, akik még 2016 szeptemberében tűntek el, legutóbb pedig egy Fülöp-szigeteki nőt ölt meg tavaly augusztusban.

Ebben a ciprusi mesterséges tóban találták meg a sorozatgyilkos harmadik áldozatának holttestét is. A 2019. április 26-án készült felvételen helyi rendőrök és tűzoltók kutatnak az áldozatok után Nicosia határában. A hatóságok 9 napja őrizetbe vettek egy 35 éves katonatisztet, aki bevallotta, hogy öt külföldi nőt és két lányt ölt megForrás: MTI/EPA/Katia Hrisztodulu

Az eddig felfedezett holttesteket egy Nicosiától 32 kilométerre nyugatra fekvő mesterséges tó, egy használaton kívüli rézbánya szennyvíztározója mélyén találták meg.

A meggyilkolt nők holttestét a férfi bőröndökbe rejtette, amelyeket betondarabokkal süllyesztett a mélybe.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK