Betörtek egy párizsi kórházba szélsőbaloldali tüntetők, és megtámadták az újraélesztési központot

Vágólapra másolva!
Súlyos, Franciaország működőképességével szorosan összefüggő kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a május 1-i tüntetések alkalmával szélsőbaloldali anarchisták egy csoportja betört egy párizsi kórházba, és annak újjáélesztési osztálya is komoly veszélybe került. A tizenharmadik kerületi La Pitié-Salpêtrière kórházban több tucat feketemaszkos és néhány sárgamellényes bűnöző randalírozott, többen be akartak törni az újraélesztési központba. Végül nem sikerült, mert az életveszélyben levő betegeket gondozó ápolók belülről fogták az ajtót, és a tüntetők nem jutottak be. A rendőrök aztán részben elkergették, részben bevitték a tüntetőket.
Vágólapra másolva!

Teljes a zűrzavar a rendkívül erőszakos május 1-i tüntetések kétségtelenül legdurvább akciója körül, amit mintegy tucatnyi „fekete inges" („black blocs") baloldali anarchista hajtott végre. A támadók a Párizs 13. kerületében található La Pitié-Salpêtrière kórházba törtek be, közülük néhányan egészen a sürgősségi újjáélesztésért felelős egységig is eljutottak. Erről a hihetetlen, brutális támadásról a világ egyik vezető konzervatív napilapja, a Le Figaro ad részletes elemzést, és számol be arról, hogy a végrehajtó hatalom mennyire kaotikusan kezelte és interpretálta a kórház elleni támadást.

Mi történt pontosan?

Kicsivel 16 óra után, amikor a baloldali radikálisok csoportja és a rendőrség között az utcai harcok komolyra fordultak, feketeinges anarchisták betörték a kórház kerítését, és mintegy tucatnyian behatoltak a kórházba. Marie-Anne Ruder kórházigazgató egy-két sárgamellényest is látott, de ahogy fogalmazott az RTL rádiónak, a „többség arca maszkírozva volt, fekete inget viseltek, és rendkívül agresszív, fenyegető mozdulatokat tettek". Az igazgatónő azonnal riasztotta a rendőrséget. A behatolók közül mintegy tucatnyi indult el a lépcsőn felfelé, és elindultak a sebészeti újjáélesztési egység felé, ahol a különösen nagy veszélynek kitett betegeket kezelik, mondta el Martin Hirsch kórházi főigazgató a BFMTV-nek. A biztonsági kamerák felvételein eközben jól látható, ahogy a baloldali anarchisták be akarják törni az újjáélesztési osztály ajtaját, miközben a másik oldalról az ápolók tartani próbálták az ajtót, azt kiabálva, hogy „vigyázat, itt betegek vannak". Ruder igazgatóasszony szerint ugyanakkor a rendőrség csak jó tíz perc elteltével érkezett meg és kezdte el a feketeinges baloldali anarchisták eltávolítását.

Kik támadták meg a kórházat, és kerestek-e ott valakit?

A helyszínre késő délután megérkező belügyminiszter, az egykori szocialista politikus és Macron egyik legközelebbi munkatársa, Christophe Castaner rögtönzött sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy „tucatnyi antikapitalista, szélsőbaloldali feketeinges militáns aktivista támadta meg a kórházat. A rendfenntartó erők azonnal beavatkoztak (az igazgatóasszony szerint több mint 10 percig tartott, amíg kiértek, pedig a szomszédban van a 13. kerületi rendőrkapitányság is), és megmentették az újjáélesztési egységet". Közben kiderült, hogy még korábban egy rendőr is megsebesült, akit pontosan a megtámadott kórházban ápoltak a támadás pillanatában is, így az is „logikus" magyarázatnak tűnne, hogy a feketeingesek a sérült rendőrt keresték a kórházban, és őt akarták példátlanul aljas módon bántani. Martin Hirsch kórházi főigazgató ezt annyival egészítette ki, hogy ugyan nem tudja pontosan, mi motiválta a kórházba betörőket, de szerinte „nincs összefüggés az anarchisták betörése és aközött, hogy éppen egy rendőrt láttak el az osztályon, a kórházban ugyanis nem észlelték, hogy a betörők keresnének valakit."

Természetesen egy bonyolult szituációról van szó, mert külön kell választani a kórház épületébe betörő bűnözőket és a kórház kertjébe menekülő tüntetőket. Időközben a szociális médiát elárasztották azok a videofelvételek, amelyeken békés tüntetők, sárga mellényben vagy anélkül, nők és férfiak vegyesen, békésen tüntetnek a kórház épülete előtt, az udvaron. Ez azt jelenti, hogy nemcsak azok jutottak be a kórház területére, akik az épületbe is betörtek, hanem annál jóval többen. David Dufresne független újságíró, aki kezdettől fogva nyomon követi és dokumentálja a sárgamellényesek elleni rendőri erőszakot, egy olyan videót tett közzé a világhálón, amelyen az látszik, hogy néhány tüntető a kórházba menekült az őket üldöző különleges rendőri alakulat emberei elől, akik szabályosan „vadásztak" rájuk, és a kórház felé „szorították" őket. Az AFP hírügynökség egy újságírója ugyanezt erősítette meg azzal, hogy a többhektárnyi területen elhelyezkedő kórházba a könnygáz elől menekültek a tüntetők. Ugyanakkor jelenleg képtelenség pontosan megmondani, hogy kik voltak azok, akik betörtek a kórház épületébe, és kik voltak azok, akik kívül maradtak, és az sem tudható, hogy a rendelkezésre álló videofelvételeken ugyanazok a tüntetők láthatók-e.

Mindenesetre egyes oldalakon elkezdődött persze a szélsőbaloldali anarchisták mentegetése is, mondván, mindenki a könnygáz elől menekült be a kórházba. Ez természetesen arra a közel húsz bűnözőre, aki be akart törni az újraélesztési központba, ez nem igaz.

A hatóságok reakciója több, mint ellentmondásos

Egy újabb kérdőjel, mert itt is ellentmondásos tanúvallomások vannak. Martin Hirsch igazgató szerint panaszt fognak tenni, a rendőrség ez idáig több mint 30 embert vett őrizetbe a kórházba történő behatolással összefüggésben. Ez utóbbit a párizsi ügyészség jelentette be. Agnès Buzyn egészségügyi miniszter elmondta, hogy a helyszínre megy még csütörtökön, de elképedésének adott hangot, amikor Twitter-üzenetében azt nyilatkozta, hogy „nem akarjuk elhinni, ami történt, szeretnénk, ha azt mondhatnánk, hogy az erőszaknak vannak határai, mert egy kórház nem lehet célpont, de így behatolni egy kórházba, az minősíthetetlen". Ugyanakkor egy erre érkező Twitter-üzenetből azt tudhatjuk meg, hogy a feketeinges anarchisták már 2016-ban is megtámadtak egy kórházat, egész pontosan a Necker kórházat, Hollande bukott szocialista elnök bevezetni kívánt új munkajogi szabályai ellen való tiltakozásul. Tehát nem az első esetről van szó. A Twitter-üzenet küldője azt a nagyon is releváns kérdést teszi fel, hogyan lehetséges az, hogy azok, akik Macront vagy korábban Hollande-ot gyűlölték, azok betegekre támadjanak? Ráadásul a 2016-os kórháztámadás során egy gyerekkórházat támadtak meg és okoztak súlyos anyagi károkat, többek között betörték a kórház hatalmas ablaküveget. A 2016 június 14-i kórháztámadásért a végrehajtó hatalom, a barcelonai polgármesteri válaszosokon nemrég elbukott, akkori szocialista kormányfő, Manuel Valls a szakszervezetet hibáztatta, és kilátásba helyezte a feketeingesek minden jövőbeli tüntetésének betiltását, de ez is csak egy szokásos szocialista blöff volt, mert soha nem valósult meg. Ellentmondásosak voltak a nyilatkozatok is, mert a hatóságok pl. azt mondták, hogy a kórházban okozott károkat „egy vandál horda okozta", de az újságírók és a média ennek az ellenkezőjét, azaz azt a képet erősítették közzétett videóikban, hogy egy elszigetelt, egyedi esetről van szó, amelyet egyetlen álarcos tüntető követett el. A mai napig nem tisztázták, hogy mi történt 2016-ban.

A V4NA nemzetközi hírügynökség információi szerint Párizsban az emberek napok óta szabályosan rettegtek a május elsejei tüntetésektől és a szélsőbalos bandák támadásaitól. Nehéz volt úgy párizsi lakosokkal beszélgetni, hogy ne rögtön ezt hozzák szóba. És persze az emberek félelme - mint kiderült - nem volt alaptalan.

Nem véletlen, hogy a mostani május 1-i tüntetések előtt többen javasolták Christophe Castanernek, hogy tiltsa be a feketeinges anarchisták tünetesét. Többek között Éric Ciotti, a Republikánusok parlamenti képviselője, aki 2011-ben szakértelmével óriási segítséget nyújtott Nicolas Sarkozy köztársasági elnöknek a kiskorú bűnözőkkel szembeni büntetések jogi keretének kidolgozásában. Castaner belügyminiszter a tüntetés előtti napokban azt nyilatkozta, hogy 1000-2000 feketeinges tüntetőt „várnak" Párizsba, Macron pedig személyesen azt kérte, hogy a lehető legnagyobb szigorral lépjenek fel ellenük. Fel kell tenni a kérdést, hogy ha Castaner belügyminiszter pontosan számított a feketeingesek tüntetésére, hogyan volt lehetséges, hogy egy, a kerületi rendőrkapitányság szomszédságában levő kórházba mégis betörhettek a feketeingesek, és több súlyos, újjáélesztésre váró beteg életet veszélyeztessék?