Idén már több mint 40 ezren betegedtek meg kanyaróban Ukrajnában

2019.05.06. 16:18

Ukrajnában az év eleje óta 43 783 személy betegedett meg kanyaróban, a betegség okozta szövődményekbe pedig 16-an belehaltak – közölte az Ukrajinszka Pravda az Egészségügyi Minisztérium Közegészségügyi Központjának jelentésére hivatkozva.

A központ tájékoztatása szerint a tavaly kezdődött kanyarójárványban már 100 ezernél is többen betegedtek meg, és eddig a kórba 37-en haltak bele.

Az idei év 17. hetében 2175 embernél regisztrálták a betegséget, közülük 1108 felnőtt és 1067 gyermek.

Ukrajnában a tavaly nyáron kezdődött kanyarójárványban eddig már több mint 100 ezren betegedtek meg (illusztráció).Forrás: karpatinfo

Egy hete egy 12 éves kislány halt bele a betegség szövődményeibe, akit korábban állítólag nem lehetett beoltani, ugyanis ellanjavalt volt számára a vakcina.

Április utolsó hetében a legtöbb megbetegedést Harkiv megyéből (227 felnőtt és 84  gyerek), Kijevből (111 felnőtt 118 gyerek) és Ternopil megyéből (73 felnőtt 133 gyerek) jelentették.

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium közleményében arra figyelmezetet, hogy a betegség ellen egyedül az oltás nyújt megfelelő védelmet, és az országban mindenhol van elegendő mennyiségű kanyaró elleni védőoltás.