Egy New York-i férfi tegnap este gázpalackokat tett az autóba, majd leláncolta belülről és felgyújtotta, miközben a hároméves kislányával együtt a kocsiban ültek.

A rendőröket és a tűzoltókat Queens egyik utcájába riasztották, ahol addigra már lángokban állt az Audi A6-os. Azonnal megkezdték az autó oltását, és kinyitották az ajtókat, a férfi teste akkor már lángolt – írja a New York Post

A férfi kirohant az autóból, a fájdalomtól üvöltve, majd beleugrott a közeli tóba. Kimentették a vízből, és kórházba vitték. Másod- és harmadfokú égési sérülései vannak.

Hordágyon vitték el, nagyon megégett. Egy maszk volt az arcán

– mondta el az 50 éves Lisa Silvera, az egyik szemtanú. 

Közben a tűzoltók észrevették, hogy a hátsó ülésen egy kislány ül. Mellette és a kocsi hátuljánál gázpalackok voltak. Mielőtt berobbanhattak volna, a tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk a gyereket.

Azonban hiába vitték azonnal kórházba, a kislány ott belehalt a súlyos sérüléseibe.
Azt, hogy pontosan mi történhetett, egyelőre nem lehet tudni, de a rendőrök őrizetbe vették a kórházban fekvő férfit, ugyanis arra gyanakszanak, hogy így akarta megölni magát és kislányát is.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot!