Meggyilkolt magyar nőt találtak egy londoni lakásban

Vágólapra másolva!
Magyar nő holttestét találták meg egy londoni lakásban – közölte kedd este a Scotland Yard.
Vágólapra másolva!

Mint ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, a londoni nyomozók még április 26-án, bejelentés alapján vonultak ki a kelet-londoni Canning Town városrész egyik lakásába, amelynek

mélyhűtőjében két női holttestet találtak.

A kedd esti tájékoztatás szerint az

egyik áldozat a 34 esztendős Sz. H., aki magyar állampolgár

volt, és több éve élt az Egyesült Királyságban, bár bejelentett állandó lakcíme nem volt.
A rendőrség szerint a másik áldozat a 38 éves, háromgyerekes Mihrican Mustafa, akinek eltűnését tavaly májusban jelentették be.

A Scotland Yard tájékoztatása szerint az eddigi vizsgálatok nem állapították meg a két nő halálának pontos okát, de

mindkét áldozat számos sérülést szenvedett.

Simon Harding, a Scotland Yard emberölési ügyek és egyéb kiemelten súlyos bűncselekmények vizsgálatára szakosodott parancsnokságának főfelügyelője közölte, hogy a magyar áldozat hozzátartozóit a brit hatóságok tájékoztatták Sz. H. haláláról.