V4NA: Botrány a Bukarestbe tervezett óriásmecset miatt

2019.05.07. 10:25

Éles vita bontakozott ki a román fővárosba, Bukarestbe tervezett óriásmecsetről, miután Traian Basescu volt államfő egy vidéki pártrendezvényen biztonsági kockázatnak nevezte azt. A mecset Európa egyik legnagyobb muszlim központja lenne. Az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) szerint a mecset terroristák gyülekezőhelyévé válhat – közölte a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A legmérvadóbb román napilap, az Adevarul cikke szerint a bukaresti szociálliberális kormány 11 ezer négyzetméteres, több millió euró értékű telket bocsátott az országban élő muzulmánok rendelkezésére.

A tervek szerint azon épülhetne meg – a török állam segítségével – a kétezer hívő befogadására alkalmas mecset.

A tervezett mecsetForrás: V4NA

A volt román államfő pártjának, a jobboldali Népi Mozgalom (PMP) egy pitesti fórumán Traian Basescu azt állította, hogy a korábbi román kormányfő, a szociáldemokrata Victor Ponta egykori törökországi gyógykezelésén tett ígéretével óriási biztonsági kockázatnak tette ki Romániát.

Aggodalmában az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) romániai szervezete is osztozik.

Egy hétfőn közzétett nyilatkozatukban úgy vélték: félő, hogy a Bukarestben megépítendő óriásmecset az iszlám szélsőségesek gyűjtőhelyévé, a terrorizmus regionális központjává válhat. Az MCA Románia arra intette a kormányt: az építési engedély kibocsátása előtt tüzetesen ellenőrizze, kik pénzelik a mecset felépítését, és milyen politikai csoportok állnak mögötte.