Vádat emeltek a coloradói lövöldöző ellen

2019.05.08. 23:52

A keddi coloradói iskolai lövöldözés egyik elkövetője ellen szerdán már vádat is emeltek.

A kedden a Denver melletti Highland Ranch iskolájában elkövetetett lövöldözés mindkét elkövetője az iskola diákja volt, de az első hírekkel ellentétben egyikük egy 15 éves lány volt, s mivel kiskorú, a nevét nem hozták nyilvánosságra. 

A másik elkövető, a 18 éves, rózsaszínűre festett hajú Erickson szerdán jelent meg a bíróság előtt, ahol gyilkosság miatt emeltek vádat ellene.

Szerdai sajtótájékoztatóján Tony Spurlock megyei seriff elmondta: a diákoknál több fegyvert találtak, köztük két kézifegyvert is. Illegálisan jutottak hozzá, mivel koruknál fogva még semmiféle fegyvert nem vásárolhatnak, és egyikük sem került korábban összetűzésbe a törvénnyel.

H gyerekek és szüleik találkozási pontjaként kijelölt közösségi ház Highlands Ranchben 2019. május 7-én, miután két diák lövöldözött a coloradói Denver elővárosábanForrás: MTI/AP/David Zalubowski

Az ámokfutásnak – amely a húsz évvel ezelőtti Columbine-vérengzés helyszínétől nem messze történt – nyolc sebesültje és egy halálos áldozata van. Szerdára kiderült: a 18 éves tanuló, Kendrick Castillo halt meg, amikor azonnal megpróbált szembeszállni a felfegyverzett két diákkal.

A rendőrség változatlanul nyomoz az ámokfutás hátterének és körülményeinek feltárása érdekében.

A Highland Ranch-i iskolát április 17-én egyszer már lezárták: akkor egy Floridából érkezett tinédzserlány fenyegetőzött azzal, hogy a Columbine-tragédia évfordulóján tömegmészárlást követ el. A felfegyverkezett nőt a rendőrök végül holtan találták meg, miután agyonlőtte magát.

Az idei évben az Egyesült Államokban már 15 iskolai lövöldözés történt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK