Pokolgépes robbantás és tűzharc Kabulban, több ember megsebesült

robbantás; Kabul
Vágólapra másolva!
Rendőrségi és minisztériumi források szerint autóba rejtett pokolgép robbant fel egy nemzetközi segélyszervezet irodája előtt az afgán fővárosban, kilenc embert kórházba szállítottak. Húsz napon belül ez volt a második, kormányzati épület ellen irányuló merénylet Kabulban. A kormányellenes, szélsőséges tálibok jelentkeztek elkövetőként.
Vágólapra másolva!

Az afgán belügyminisztérium a Facebookon megerősítette, hogy a robbantást a Counterpart International nevű nemzetközi segélyszervezet irodája előtt követték el, Kabul forgalmas északnyugati körzetében. A tálibok behatoltak a szervezet irodájába, ahonnan a bejelentés szerint a rendőrség különleges egységei már 150 embert kimenekítettek. A minisztérium szóvivője, Naszrat Rahími elmondta, hogy

a robbanás után tűzharc alakult ki a biztonsági erők és fegyveres támadók között.

Vahídullah Majjár, az egészségügyi minisztérium szóvivője beszélt arról, hogy kilenc embert kórházba szállítottak. A környéket a hatóságok lezárták.

Forrás: Twitter

A robbantás körzetében több bevásárlóközpont, bank és külföldi vállalat is található.

Húsz napon belül ez volt a második, kormányzati épület ellen irányuló merénylet Kabulban.

Zabihullah Mudzsahid, a tálibok szóvivője a Twitteren jelentette be: ők követték el a robbantást. Noha a hét elején beköszöntött az iszlám böjti hónap, a ramadán, és a vallás előírásai szerint

erre a hónapra a hívőknek elvileg fel kell függeszteniük mindenféle harci cselekményt, Zabihullah azt is közölte, hogy folytatni fogják a támadásokat.

A múlt héten az afgán elnök által összehívott nagytanács ramadán idejére feltétel nélküli tűzszünetet sürgetett a kormány erői és a kabuli vezetés ellen 2003 óta harcoló tálibok között.

Az országban elsősorban a szélsőséges tálib lázadók és az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai követnek el támadásokat az Egyesült Államok által is támogatott kabuli kormány érdekeltségei és biztonsági erők ellen.