Verekedés volt a hongkongi parlamentben

Hongkong, parlament, verekedés, kórház, törvény
Az egyik honatyát leteperték a padlóra, őt később hordágyon szállították kórházba.
Vágólapra másolva!
Verekedés volt a hongkongi parlamentben az ellenzéki demokrata és a kormánypárti képviselők között szombaton, legalább négyen megsérültek.
Vágólapra másolva!

A vita a törvényhozói testület két rivális bizottságának tagjai között robbant ki, és hamar elfajult.

Az egyik honatyát leteperték a padlóra, őt később hordágyon szállították el,

egy másiknak a karját kellett bekötni, női képviselőtársuk pedig a fejére mért erős ütés után szédülésre és rosszullétre panaszkodott.

A Radio Television Hong Kong nevű műsorszolgáltató értesülései szerint

a vita abból indult ki, hogy a bizottságok tagjai ugyanabban a teremben akartak ülésezni,

a Reuters hírügynökség a valódi okot azonban a nemrég benyújtott törvénytervezet keltette feszültségekben látja.

Az áprilisban benyújtott tervezet alapján

Hongkong kiadhatná a politikai menekülteket Kínának.

Amennyiben a javaslatot megszavazzák, Hongkong például az anyaország Kínának, Tajvannak és Makaónak is kiadhat majd szökevényeket, olyan országoknak, amelyekkel eddig nem volt kiadatási egyezménye.

Ettől a változástól sokan azért tartanak, mert úgy vélik, Peking könnyen a politikai aktivisták ellehetetlenítésének eszközeként használná a kiadatási lehetőséget.

Jogvédők szerint a Kínának kiadott szökevények

kényszervallatás, illetve önkényes fogva tartás áldozatává válhatnának.

A tervezet benyújtása óta több tüntetést is tartottak Hongkongban, a South China Morning Post hongkongi lap szerint már április végén több ezren vonultak az utcára.