Késes támadások miatt szigorítják két német tartományban a késviselést

Hamburg, késes támadás
Hamburg, 2017. július 28. Rendőr áll egy hamburgi szupermarket bejárata előtt 2017. július 28-án, miután a bevásárlóközpontban egy férfi késsel rátámadt a vásárlókra, több embert megsebesített, majd elmenekült. Egy ember meghalt, a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. (MTI/EPA/Marius Röer)
Vágólapra másolva!
A közbiztonság javításáért a késviselés korlátozását kezdeményezi két németországi tartomány kormánya.
Vágólapra másolva!

Vasárnapi német sajtójelentések szerint Bréma és Alsó-Szászország vezetése a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája, a Bundesrat elé terjesztett közös jogszabálytervezetben széleskörű késviselési tilalmat javasol.

A fegyverviselésről szóló törvény szigorításaként "késmentes" övezeteket alakítanának ki,

valamennyi olyan közterületről és közhasználatú magánterületről kitiltanák a késeket, amelyen sok ember fordulhat meg.

Ilyenek például a pályaudvarok, bevásárlóközpontok, sétálóutcák, vagy a szórakozóhelyek és oktatási intézmények körüli körzetek.

A jelenlegi szabályozás szerint

Bréma és Alsó-Szászország szerint a kések viselését ennél jóval szélesebb körben kell korlátozni, mert

továbbra is magas a késes támadások száma,

és ezek a különösen veszélyes bűncselekmények nagyban rontják a lakosság biztonságérzetét.

A tervezet másik fő eleme, hogy a jelenlegi 12 centiméterről csökkentsék 6 centiméterre a késmentes övezeteken kívül szabadon viselhető kések maximális pengehosszúságát.

Németországban nincsen egységes statisztikai eljárás a késsel elkövetett bűncselekmények nyilvántartására.

A töredékes adatok az esetek számának emelkedésére utalnak, a rendőrségi sajtóközleményekben pedig szinte minden nap szerepelnek beszámolók késelésekről.

Szombaton például a bajorországi Nürnberg belvárosában történt késelés,

az áldozat egy 27 éves férfi, aki életveszélyes állapotban került kórházba,

a feltételezett elkövető egy 20 éves fiatalember.

A rendvédelmi szervek legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Rendőrszakszervezet (GdP) üdvözölte a kezdeményezést.

A késmentes övezetek kialakítása "jó irányba tett lépés" lenne az erőszakos bűncselekmények visszaszorításáért folytatott küzdelemben - nyilatkozott Oliver Malchow, a GdP vezetője.

Kiemelte, hogy

és a folyamat feltartóztatásához a politikának gyakorlatias, "praktikus törvényi szabályozással" kellene támogatnia a hatóságok munkáját.