Hat halott, újabb támadás egy katolikus templom ellen

Vágólapra másolva!
Dzsihadista fegyveresek támadtak egy afrikai templomra. A lövöldözés után a templomot felégették, hatan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Fegyveresek támadtak egy katolikus templom közösségére mise közben Burkina Fasóban.

A Dablo nevű városban a 20-30 fős társaság előbb lőtt, majd felégette a templomot.

A város polgármestere, Ousmane Zongo tájékoztatása szerint nemcsak a templomot gyújtották fel a támadók, hanem más épületeket, köztük egy gyógyszertárat is. Egy üzletet kifosztottak, majd elhajtottak a helyszínről.

Az áldozatok közt van a misét vezető pap is.

Burkina Fasóban 2016 óta szaporodtak meg a dzsihadista keresztényellenes támadások, csak az elmúlt öt hétben ez volt a harmadik ilyen támadás – írja a BBC.

Április 29-én egy protestáns templom volt a célpont. Akkor négyen haltak meg.

A támadók kapcsolatban lehetnek az Al-Kaidával, az Iszlám Állammal vagy a helyi Ansarul Iszlámmal is.

2018-ban 158 dzsihadista támadás volt az országban.

Az imámokat azért gyilkolják, mert nem tartják őket eléggé radikálisnak, vagy mert a vádjuk szerint együttműködtek a hatóságokkal.

A dzsihadisták kezdeti támadásaikat főleg az ország északi részére irányították, de később a főváros, Ouagadougou környékén és az ország más részein is lecsaptak, és 2015 óta már 350 ember halálát okozták.