Megölték a szülők a kéthónapos gyereküket, mert nem tudtak tőle szexelni

2019.05.13. 21:30

Törött bordák, fojtásra utaló jelek, harapásnyomok az alkaron - ilyen állapotban került kórházba 2014-ben a két hónapos Tyler Morgan, ahol már nem tudták megmenteni az életét. A szülők tagadták a tárgyaláson, hogy bármi közük lenne fiuk halálához - írja a Mirror

A férfi állítólag le akart feküdni a feleségével, de a baba pont akkor ébredt föl és kezdett el sírni. Ez annyira feldühítette, hogy még a bántalmazástól sem riadt vissza.

 A nő pedig nem fogta ebben vissza, higgadtan végignézte, ahogy kínozza a fiukat. 

Amikor a gyerek már ájultan feküdt a kiságyban, mentőt hívtak, mondván, hogy kisfiuk rosszul lett, és úgy tettek, mint akinek semmi közük az egészhez. 

A kis Tyler röviddel a kórházba kerülése után meghalt. Testén szemmel láthatóak voltak a bántalmazás jelei: valószínűleg fojtogatták, és olyan erősen szorították a mellkasát, hogy több bordája is eltört. Ezen kívül egyik karján harapásra emlékeztető sérülést is találtak. 

A szülőket elfogták, és gyerekgyilkosság gyanújával bíróság elé állították. 

Mindezek ellenére a 26 éves apa és a 22 éves anya azt állították, hogy egy szó sem igaz az ellenük felhozott vádakból.

Noha a többség bűnösnek ítélte őket a tárgyaláson, a végső ítélethirdetést egy hónappal későbbre halasztották.